Sylvester Stallone és Kurt Russell főszereplésével jöhet a Tango és Cash 2

Az eredeti színészpárossal jöhet a Tango és Cash 2!

7757

Jöhet a Tango és Cash 2!

Valahogy nem hagyja Stallonét nyugodni a múlt. Két Creed filmet követően és a tavaly mozikba kerülő Rambo V – Utolsó vér után további folytatásokra és rebootokra számíthatunk a színész filmográfiájából.

Tango és Cash (Tango & Cash, 1989)

Először a ’86-os Kobra kerülhet célkeresztbe, azonban van egy másik szerep, amibe Sly szívesen visszatérne. Ez pedig nem más, mint Raymond Tango hadnagyé, viszont ehhez még valakit meg kell győznie. Ez a személy természetesen nem más, mint Kurt Russell, aki Gabriel Casht alakította a filmben. Noha megjelenésekor nem számított különösebben nagy durranásnak a Tango és Cash, utólag nagy népszerűségre sikerült szert tennie, ami arra ösztönzi Stallonét, hogy megcsinálja a folytatást.

Most azonnal nekilátnék a Tango és Cashnek, ha arról lenne szó!” – mesélte a színész, majd elmondta, hogy Kurt Russellel is beszélt már róla, de ő egyelőre vonakodó ezzel kapcsolatban. A Tango és Cash 2 sorsa tehát főként Kurt Russellen múlik ezen a ponton. Kíváncsian várjuk, hogy összejön-e és azt is, hogy milyen egyéb szerepeit tervezi még elővenni Stallone.

10 fergeteges vígjáték, mely garantáltan felvidámít, ha rossz napod van

(Forrás: Puliwood.hu)


Article Tags: · · ·

Comments are closed.

Filmezzünk!

Filmezzünk!

Nox App Player Download