Jön a élőszereplős Lilo és Stitch mozifilm!

Jön a élőszereplős Lilo és Stitch mozifilm!

494

Jön a élőszereplős Lilo és Stitch mozifilm!

A Disney újabb animációja kaphat élőszereplős adaptációt. A filmstúdió az elmúlt években remekül ráérzett, hogy mire számít a közönség a stúdiótól, és a korábbi klasszikus animációs filmjeik élőszereplős adaptáció szinte kivétel nélkül nagyon sikeresek lettek, némelyik minden idők legtöbb bevételt hozó filmjei közé léptek fel. És mivel a stúdiót elsősorban a nézői igények kielégítése (és az ennek révén elérhető legnagyobb bevétel) mozgatja, így nem meglepő, hogy újabb és újabb vonzó projekteket jelentenek be.

Jön a élőszereplős Lilo és Stitch mozifilm!

A Lilo és Stitch élőszereplős változatáról két éve és legutóbb télen lehetett feltételes módban olvasni, most azonban a The Hollywood Reporter arról értesült, hogy realizálódni látszik a projekt, ugyanis a stúdió Jon M. Chuval nemsokára fixálhatja a végső szerződést a film megrendezésére vonatkozóan. A szkript legutóbbi változatát Mike Van Waes írta, és már keresik is azt az írót, aki a rendezővel együttműködve elkészítheti a végső draftot. Azt még nem tudni, hogy mozis premierben vagy Disney+-osban gondolkodnak-e, de korábban utóbbiról volt szó.

Szívmelengető lett a Disney karácsonyi kisfilmje

(Via SG.hu)


Article Tags: · ·

Comments are closed.

Filmezzünk!

Filmezzünk!

Nox App Player Download