A bűnös remake-ben Jake Gyllenhaal mellett Ethan Hawke is főszerepet kapott

A bűnös remake-ben Jake Gyllenhaal mellett Ethan Hawke is főszerepet kapott

180

A bűnös remake-ben Jake Gyllenhaal mellett Ethan Hawke is főszerepet kapott

A bűnös (The Guilty) című krimit 2018-ban láthattuk a mozikban.  A dán eredeti filmben a készenléti diszpécser, felfüggesztett rendőr, Asger Holm egy nő segélyhívását fogadja, akiről hamarosan kiderül, hogy elrabolták. Amikor a hívás hirtelen megszakad, elkezdődik a hajsza az emberrabló után. A hívás az egyetlen nyom, amin elindulhat a hatóság, a diszpécser pedig személyes küldetésének tekinti, hogy az ügy végére járjon. A férfi a veszélyben lévő nő kiszabadításáért versenyt fut az idővel, de hamarosan rájön, hogy egy sokkal súlyosabb bűncselekmény áll az ügy hátterében.

Jake Gyllenhaal lesz a következő Pókember-film főgonosza

A film felújított változatában olyan nevek szerepelnek, mint Jake Gyllenhaal

A bűnös az év egyik legnagyobb meglepetéssikere volt, amely közönségdíjat kapott mások mellett a Sundance Filmfesztiválon és az ‘A’ kategóriás Rotterdami Nemzetközi Filmfesztiválon is. A film Rotterdamban az ifjúsági zsűri díját is megkapta, bejárta a világ filmfesztiváljait, ahol számos további elismerést kapott. A filmet Gustav Möller rendezte. Most ebből a filmből fog remake készülni, melyet a Netflix 30 millió dollárért vásárolta fel.

A film felújított változatában olyan nevek szerepelnek, mint Jake Gyllenhaal (Fogságban, Pókember: Idegenben), Peter Sarsgaard (Bőrnyakúak, Mr. Jones), vagy Riley Keough (Mad Max: A harag útja, A ház, amit Jack épített), most pedig csatlakozott a csapathoz Ethan Hawke (A bűn éjszakája, 24 óra a halálig) is. További szereplők lesznek: Paul Dano, Bill Burr, Byron Bowers, Da’Vine Joy Randolph, David Castañeda, Christina Vidal, Adrian Martinez,  Beau Knapp, és Edi Patterson. A most készülő film feldolgozását Antoine Fuqua (Támadás a Fehér Ház ellen, Mélyütés, A védelmező 2.) fogja rendezni. Annyit már most lehet tudni a filmről, hogy Joe Bayler (Jake Gyllenhaal) lesz az, aki a 911 végén küzdő diszpécsert fogja alakítani, aki egyetlen reggel lefolyása alatt próbálja megmenteni az állítólag komoly veszélyben lévő hívót, ám “semmi sem az lesz, aminek látszik”. A filmet 2021-ben tervezik bemutatni.

Szerző: MéziMcFly

A legismertebb magyar szinkronhangok, akikért odáig vagyunk


Article Tags: · · · · · · · · · · · · ·

Comments are closed.

Filmezzünk!

Filmezzünk!

Nox App Player Download