A 20 legjobb akció-vígjáték, amit mindenképpen látnod kell

A 20 legjobb akció-vígjáték, amit mindenképpen látnod kell

184771

5. Csúcsformában (1998, Rush Hour)

Lee felügyelő az Egyesült Államokba utazik, hogy felkutassa a kínai konzul elrabolt lányát. Az FBI nem fogadja tárt karokkal, szeretnék minél távolabb tartani az ügytől, ezért egy igazi pancsert, Cartert kapja társául. Bár a két nyomozó szöges ellentéte egymásnak, az ügy összehozza őket, és nekilátnak, hogy megtisztítsák Los Angelest a bűnözőktől.

csúcsformában 1998

4. Beépített szépség (2000, Miss Congeniality)

Egy terrorista tartja rettegésben a környéket. Legújabb célpontjai a szépségverseny döntősei. Az FBI fura ötlettel áll elő, beépítik az egyik női ügynöküket a versenyzők közé. Választásuk a nem túl nőies Grace-re (Sandra Bullock) esik. A Beépített szépség című akció-vígjáték főhősnőjének mozgása férfias, nevetése röfögős, sőt, kissé bajuszos is. Feladata, hogy szépségkirálynőként viselkedjen, miközben kézre keríti a terroristát. Vic Melling (Michael Caine), a szépségszakértő megpróbál segíteni Grace-nek, hogy ne keltsen gyanút a döntős lányok között. Azonban már ez sem bizonyul túl egyszerű feladatnak.

Beépített szépség (2000, Miss Congeniality)

3. Trópusi vihar (2008, Tropic Thunder)

A délkelet-ázsiai dzsungelben egy hatalmas költségvetésű filmet forgatnak. A háborús film sztárok sorát foglalkoztatja, azonban a kiadások ára az egekbe szökik, ezért a stúdió szeretné leállítani a forgatást. A rendező nem hajlandó eleget tenni az utasításoknak, és folytatja a munkálatokat. Stábjával egyre beljebb kerül a dzsungelbe, ahol veszélyes alakokba botlanak.

Trópusi vihar 2008

2. Halálos fegyver (1987, Lethal Weapon)

Martin Riggs felesége 11 éve életét vesztette egy balesetben, azóta a férfi nehezen talál magára. Egy nap a nyugdíjas éveire készülő, kiegyensúlyozott életet élő Roger Murtagh személyében új társat kap, és bár az együttműdökés nem indul zökkenőmentesen, a nyomozás során végül megtalálják a közös hangot. Szükségük is van rá, ugyanis egykroi CIA-ügynökökből álló zsoldosbandával kell szembeszállniuk.

1. Bad Boys – Mire jók a rossz fiúk? (1995, Bad Boys)

Számunkra a Bad Boys a valaha volt legjobb akció-vígjáték! Mike Lowrey (Will Smith) és Marcus Burnett (Martin Lawrence) nagyon különböző személyiségek, míg Mike a felvágós szépfiú, Marcus a nagydumás családapa. Nem pusztán barátok, de munkatársaik is, ugyanis együtt dolgoznak a Miami rendőrség kábítószeres osztályán. A rendőrség raktárából valakik ellopnak 100 millió dollárnyi heroint. Az egyik rabló, az egykori zsaru, Eddie Domingez már másnap elkezdi szórni a pénzt, arra viszont nem számít, hogy a luxus prosti, Max, Mike jó barátja, aki értesíti a nyomozót. Sajnos későn érkeznek a helyszínre, a morcos gengszterek mindenkit megöltek, egyedül a mosdóba menekült lányt, Julie-t nem tudták elkapni, aki csak Mike Lowrey-val hajlandó beszélni.

Bad Boys 1995

15 korhatáros vígjáték, amit egyszer az életben látnod kell

Várjuk cikkünk alatt hozzászólásban, vagy Facebook oldalunkon kommentben, hogy szerinted melyik az az akció-vígjáték, aminek egyértelműen helye lenne még a legjobbak között! Listánk saját véleményen alapszik!

(Történetek forrása ITT és ITT)

//batigoool//

Mentés


Article Tags: · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · ·

Hozzászólások

Írj hozzászólást!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Filmezzünk!

Filmezzünk!

Nox App Player Download