Jet Li 10 legjobb filmje, amit vétek lenne kihagyni

Jet Li 10 legjobb filmje, amit vétek lenne kihagyni

2531

Jet Li legjobb filmjei

Jet Li kínai harcművész és színész. Gyermekként lett Kína nemzeti vusubajnoka, és öt éven keresztül tartotta a címet. Tizenhét évesen visszavonult a versenysporttól. 1982-ben Shaolin templom című filmjével lett országosan ismert, majd kritikusok által is elismert epikus vusufilmekben játszott, mint például a Kínai történet vagy a Hős. Hollywood is felfedezte, először rosszfiúszerepeket kapott, majd 2000-ben az Öld meg Rómeót! című filmben már főszereplőként játszott. Számos más amerikai produkcióban is szerepelt, Jackie Channel játszott együtt A tiltott királyságban, Brendan Fraserrel pedig A múmia: A Sárkánycsászár sírja című produkcióban. 2010-ben A feláldozhatók című akciófilmben volt látható többek között Sylvester Stallone és Jason Statham oldalán, valamint ennek folytatásaiban. Alábbi összeállításunkban Jet Li legjobb filmjei kerülnek terítékre.

10. A nyakörv (2005)

Danny gyerekkorától fogva rabként él, úgy tartják és idomítják, mint egy állatot. Tökéletes gyilkológépet neveltek belőle, aki képes parancsszóra bárkivel végezni. Amikor azonban Danny kiszabadul a fogságból, és Sam, a vak zongorahangoló oltalma alá kerül, az élet egy olyan új oldalával ismerkedik meg, amelyről el sem tudta korábban képzelni, hogy létezik. Régi élete azonban nem hagyja nyugodni, egykori fogvatartója, Bart már a nyomában van.

Jet Li 10 legjobb filmje, amit vétek lenne kihagyni

9. A tiltott királyság (2008)

A fiatal Jason egy nap ritka értékes tárgyra bukkan egy kínai zálogházban, amelyről ő maga sem tudja, hogy a legendás harcos, a majomkirály harci botja. A bot átrepíti őt a kínai mitológia világába, ahol úgy tűnik, nem igazán képes megállni a helyét. Segítségére siet Lu Yan, a taoista halhatatlan, aki elmondja neki, hogy menekülnie kell, mert a Jáde harcos rá és a majomkirály botjára pályázik. Jasonnak nincs más választása, mint felvenni a küzdelmet.

Jet Li 10 legjobb filmje, amit vétek lenne kihagyni

8. Öld meg Rómeót! (2000)

Két ellenséges oaklandi család között ádáz harc dúl. A tét: a város folyóparti kerületeinek ellenőrzése. A két család rivalizálása véres háborúba torkollik, amikor az egyik vezér fia, Po gyilkosság áldozatává válik. Po bátyja, Han (Jet Li), a legendás exzsaru megszökik a börtönből és Amerikába utazik, hogy kiderítse, mi történt a testvérével. Hamarosan azonban rá kell jönnie, hogy ő is célponttá vált, és az egyetlen ember, akire számíthat, Trish (Aaliyah), az ellenség vezérének szépséges lánya.

Jet Li 10 legjobb filmje, amit vétek lenne kihagyni

7. Halálos fegyver 4 (1998)

Riggs (Mel Gibson), Murtaugh (Danny Glover) és Cole (Rene Russo) nyomozók visszatérnek, de természetesen nem maradhat el örök segítőjük, a kotnyeles Leo Getz (Joe Pesci) sem. Ezúttal a kínai maffiával gyűlik meg a bajuk. A kínai gengszterfőnök (Jet Li) illegális ügyleteket lebonyolítását tervezi Amerikában, ehhez azonban hőseinknek is lesz néhány szava

Jet Li 10 legjobb filmje, amit vétek lenne kihagyni


Article Tags: · · · · · · · · · · ·

Comments are closed.

Filmezzünk!

Filmezzünk!

Nox App Player Download