Bud Spencer több ember életét is megmentette a Piedone forgatásán

Bud Spencer több ember életét is megmentette a Piedone forgatásán

1352

Bud Spencer több ember életét is megmentette a Piedone forgatásán

Bud Spencer 2016 júniusában hunyta le örökre a szemeit, halálának híre az egész világot megrázta, hiszen a legendás színész filmjein több generáció nőtt fel. Filmjeiben mindig a rosszfiúk ellen küzdött, és rendszeresen hajtott végre hősies tetteket. Nemcsak a mozivásznon, hanem a való életben is egy bátor, erős, és persze igazi csupaszív ember volt, derült ki idősebbik lánya, Cristiana Pedersoli Apám, Piedone című könyvéből, amit három évvel a legendás olasz sztár halála után jelentetett meg.

Piedone afrikában

Cristiana Pedersoli rengeteg időt töltött édesapja forgatásain, sok szép emléket őriz ebből az időszakból. Bud Spencer szerette magát azokkal az emberekkel körbevenni, akikben megbízott, nem véletlen, hogy szinte mindig ugyanazzal a csapattal dolgozott, ragaszkodott ahhoz, hogy családja is vele tartson a forgatásokra, így amikor a Piedone Hongkongban című filmet készítette, az egész famíliája Kínába költözött két hónap erejéig, kivéve a legkisebb lánya, Diamante, mert ő még nagyon kicsi volt. Ekkor Cristiana 13 éves volt, és szinte végig ott volt szeretett apja közelében. Az 1975-ben megjelent film munkálatai alatt az olasz sztár nem mindennapi tettet hajtott végre, több ember életét is megmentette.

“Az egyik, kínai akrobatákkal felvett tengeri verekedős jelenet közben papának feltűnt, hogy a kaszkadőrök fulladoznak, mert a ruha, amit ahhoz a jelenethez rájuk adtak, a vízzel érintkezve túl nehézzé vált, és nem tudtak mozogni benne.”

– emlékezett vissza. Bud Spencer nem volt rest segíteni a bajba jutott embertársain.

“Papa gondolkodás nélkül a vízbe vetette magát, és egyesével, sértetlenül partra vitte mindegyikőjüket. Fárasztó és veszélyes művelet volt, de papa olyan könnyedén és fesztelenül mozgott a vízben, mintha az lenne a természetes közege.”

Nem véletlen, hogy könnyen ki tudta menteni az embereket, hiszen országos úszóbajnok volt filmes karrierje előtt, emellett vízilabdázó is volt.

Bud Spencer ritkán látott lányunokája felnőtt és dögös nő lett belőle

(Via Femina.hu)


Article Tags: · · · ·

Comments are closed.

Filmezzünk!

Filmezzünk!

Nox App Player Download