Ryan Reynolds főszereplésével itt a Free Guy első előzetese!

Minden eddiginél őrültebb a Free Guy legújabb filmelőzetese!

2122

Free Guy (2021) – Előzetes

Eszelősen jónak ígérkezik Ryan Reynolds új filmje! A Rontó Ralph, a Ready Player One, és kicsit a Pixel keverékének tűnik a Free Guy, de ebből még könnyen kisülhet egy jó szórakozás. Ryan Reynolds az utóbbi években a Deadpoollal már rehabilitálta magát, és a stúdiók már rá mernek bízni nagyobb költségvetésű produkciókat. Mellette pedig olyan sorozatos arcokat láthatunk, mint Jodie Comer (Megszállottak viadala), vagy Joe Keery (Stranger Things). A főgonosz vállalatvezetőt pedig az a Taika Waititi alakítja, akit inkább rendezői sikerei miatt szoktak elismerni (Thor: Ragnarök, Hétköznapi vámpírok, és nemrég a Jojo Nyuszi).

A videojátékok kliséit pedig már sokszor kiforgatták, így eredetiséget nem feltétlenül érdemes várni. Reynolds és társainak ironikus humora azonban szerezhet pár kellemes percet. A Free Guy az eredeti tervek szerint a tavaly nyáron debütált volna a mozikba, a jelenleg pedig úgy tűnik, hogy augusztus 12-ig kell várniuk a hazai filmrajongóknak a premierre.

10 Ryan Reynolds film, amit kár lenne kihagyni

(Forrás: filmtekercs.hu)


Article Tags: · · · · · · · · · ·

Comments are closed.

Filmezzünk!

Filmezzünk!

Nox App Player Download