Martin Freeman érdekességek

10 érdekesség, amit még nem tudtál Martin Freeman-ről

826

Martin Freeman érdekességek

Az angol származású Martin Freeman ismert a BBC csatorna The Office-A hivatal sorozatából, vagy Douglas Adams, Galaxis útikalauz stopposoknak című filmjéből, illetve a Benedict Cumberbatch féle Sherlock-ból is. Két gyermekével, és feleségével éli mindennapjait. Továbbá, J.R.R. Tolkien, A Hobbit című műve filmadaptációjának főszereplője is. Alábbi összeállításunkban összegyűjtöttünk róla néhány érdekességet, hogy egy picit ti is jobban megismerjétek őt.

Sherlock - Dr. Watson

1) Miután a szülei elváltak, az édesapjánál maradt, majd apja halála után, 1981 körül az édesanyjához, és nevelőapjához Jameshez költözött.

2) Freeman római-katolikus vallásban nevelkedett, így a Hershami római-katolikus általános iskolába járt. Majd a londoni, ‘Central School of Speech and Drama’-ban tanult színészetet, és drámát.

Martin Freeman érdekességek

3) 15 évesen egy színjátszó társulathoz csatlakozott, bár ekkor még csak hobbiként tekintett a színjátszásra. A gondolat, hogy a kenyerét is ezzel keresné, csak két évvel később fogalmazódott meg benne és ekkor lettek komolyabb tervei is.

4) Freeman hosszú utat járt végig az elismerésig, így 18 TV filmeben, 14 színházi darabban, és néhány rádiós műsorban is szerepelt. Az ismertséget Tim Canterbury karaktere hozta meg, A Hivatal című sorozatban, amelynek főszereplője volt. A széria három évadot élt meg, és 2001-től 2003-ig futott.

Martin Freeman érdekességek


Article Tags: · · · · · · ·

Comments are closed.

Filmezzünk!

Filmezzünk!

Nox App Player Download