Ő volt John Travolta gyönyörű felesége, akinek élete tragikus véget ért

Ő volt John Travolta gyönyörű felesége, akinek élete tragikus véget ért

1610

Ő volt John Travolta gyönyörű felesége, akinek élete tragikus véget ért

John Travolta és felesége, Kelly Preston Hollywood álompárja voltak, 1991-ben házasodtak össze, utána családot alapítottak. Jett fiuk 1992-ben született, sajnos később, 2009-ben elsőszülött gyermeküket elveszítették, epilepsziás rohamot kapott, és nem tudtak segíteni rajta. 2000-ben jött világra lányuk, Ella, 2010-ben pedig fiuk, Benjamin.

Ő volt John Travolta gyönyörű felesége, akinek élete tragikus véget ért

Idilli módon éltek együtt, ám 2020 júliusában hatalmas tragédia történt, Kelly Preston örökre lehunyta a szemeit, mellrákkal küzdött. Két évig titkolta a betegségét a nyilvánosság elől, csak a legközelebbi családtagok tudtak arról, hogy a gyilkos kórt diagnosztizálták nála. Amikor az 57 éves színésznő elhunyt, Travolta megköszönte a rajongók aggodalmát és részvétnyilvánításukat, akkor bejelentette, hogy egy ideig elvonul a nyilvánosság elől, ami így is történt, hiszen hónapokig nem dolgozott, emellett az újságoknak sem nyilatkozott. Az Esquire magazin spanyol kiadásában törte meg a csendet.

“Megtanultam, hogy egy szerettünk meggyászolása személyes élmény. A gyász teljesen egyéni, és ha megtapasztalod a saját utad, akkor tudsz elindulni a saját gyógyulásod útján. (…) A legfontosabb dolog, amit megtehetsz egy másik gyászoló emberrel, az az, hogy hagyod nekik megélni a saját tapasztalataikat, és nem bonyolítod meg a helyzetüket a te szenvedéseddel.”

– mesélte a színész. Utóbbi mondatával valószínűleg a két gyermekére utalt, illetve a legközelebbi családtagokra, hiszen hozzá hasonlóan ők is elveszítettek egy darabot a lelkükből, miután Kelly Preston örökre elment.

10 híresség, akiknek meghalt a gyermekük

(Via Femina.hu)


Article Tags: · ·

Filmezzünk!

Filmezzünk!

Nox App Player Download