10 érdekesség, amit talán még nem tudtál a csodálatos Monica Bellucciról

10 érdekesség, amit talán még nem tudtál a csodálatos Monica Bellucciról

357

Monica Bellucci érdekességek

Monica Bellucci olasz nemzeti kincs, aki a világ minden pontját meghódította szépségével. Kis költségvetésű filmekben és hollywoodi szuperprodukciókban bizonyította már tehetségét. A harmadik évezred egyik utolsó dívája a napokban ünnepli 58. születésnapját, melynek alkalmából itt az ideje egy picit jobban megismerkedni vele.

Monica Bellucci 18+-os filmmel tér vissza a mozikba - itt az előzetes hozzá!

1) Monica Anna Maria Bellucci 1964. szeptember 30-án született Cittá di Castellóban, Umbriában, Olaszországban, Brunella Briganti és Pasquale Bellucci egyetlen gyermekeként.

2) Monica 13 évesen kezdte modellkarrierjét, majd 1988-ban Milánóba költözött, ahol az Elite Modellügynökséggel kötött szerződést. Innen Párizsba, majd New Yorkba vezetett az útja, és hamarosan a legszexibb olasz nőként tartották számon.

14 híresség, aki az élő bizonyíték rá, hogy nem kell félnünk az öregedéstől

3) Ugyan 19 éves korában szépségversenyt nyert, mégis inkább a jogi pályát választotta, és beiratkozott a perugiai egyetem jogi karára. Ám a tandíjat nehezen tudta fizetni, ezért keresetkiegészítés végett modellkedni kezdett.

4) Színésznői pályafutását a ’90-es évek elején kezdte, eleinte kisebb szerepekben tűnt fel (Egyedül a gyermekeimmel – 1990). Első jelentős sikerét a Szerelmi fészek (1996) Lisájaként aratta; alakításáért César-díjra jelölték.

Monica Bellucci 18+-os filmmel tér vissza a mozikba - itt az előzetes hozzá!


Article Tags: · · · · · · · · · · · ·

Nox App Player Download