FILMEZZUNK.HU
16 hollywoodi szerelmespár, akik egykoron együtt voltak

16 hollywoodi szerelmespár, akik egykoron együtt voltak

10668

5) Demi Moore és Bruce Willis

16 hollywoodi szerelmespár, akik egykoron együtt voltak

Willis a Zsarulesen című film premierjén találkozott Demi Moore-ral, aki akkoriban Emilio Estevez párja volt. 1987. november 21-én feleségül vette a színésznőt, s a 2000. október 18-án bekövetkezett válásukig három lányuk született: Rumer Glenn Willis (1988), Scout LaRue Willis (1991) és Tallulah Belle Willis (1994), akikre közös felügyeletük van. A pár nem adott nyilvánosan magyarázatot arra, miért váltak el. Willis így kommentálta a dolgot: „Úgy éreztem, megbuktam apaként és férjként, mivel nem voltam képes működővé tenni a dolgot”.

6) Monica Bellucci és Vincent Cassel

16 hollywoodi szerelmespár, akik egykoron együtt voltak

1996-ban a Szerelmi fészek forgatásán ismerték meg egymást. Házasságukból két kislány született: Deva (2004) és Léonie (2010). Monica Bellucci az agnoszticizmus hívének vallja magát. A színésznő 2013 augusztusában jelentette be, hogy 14 év házasság után elválik férjétől. Azt már korábban bevallották, hogy nyílt házasságban éltek, ahogy Bellucci fogalmazott, nem várhatta el a férjétől a hűséget úgy, hogy olykor hónapokra külön voltak a forgatások miatt.

7) Cindy Crawford és Richard Gere

16 hollywoodi szerelmespár, akik egykoron együtt voltak

Richard 1991-ben összeházasodott Cindy Crawford modellel, akivel 1995-ben elváltak. Amióta feltűnt a filmvásznon, az a pletyka járja róla, hogy meleg. Ennek még külön táptalajt is adott, amikor szomszédját, Michael Caine-t egy rádióinterjúban megkérdezték arról, hogy ez valóban így van-e. Az angol színész így válaszolt: „Azt nem tudom, de az tuti, hogy ha létszámhiány lenne a melegeknél, Richard kisegítené őket…”

8) Vanessa Paradis és Johnny Depp

16 hollywoodi szerelmespár, akik egykoron együtt voltak

1998-ban A kilencedik kapu című film forgatásán ismerkedtek össze Vanessa Paradis modell, énekes- és színésznő, illetve a Karib-tenger kalózai sztárja, Johnny Depp. Deppnek Vanessától született kislánya, Lily-Rose Melody Depp 1999. május 27-én, és kisfia, Jack John Christopher Depp III, 2002. április 9-én. 2012. június 19-én jelentették be szakításukat.

Oldalak: 1 2 3 4


Article Tags: · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · ·