FILMEZZUNK.HU
A legjobb filmek az apaságról

12 fantasztikus film az apaságról, amit látnod kell

12007

5) Apafej /Big Daddy, 1999/

Sonnynak (Adam Sandler) nincsenek nagy tervei az életben, semmiért nem akar felelősséget vállalni, és megpróbálja magát távol tartani a felnőtt élet gondjaitól. Nem is csoda, hogy barátnője egy nap megelégeli mindezt, és faképnél hagyja. Az elkeseredett Sonny azonban nem sokáig foglalkozhat magával, egy nap ugyanis egy kisfiú állít be hozzá azzal, hogy ő Sonny Kínába utazott barátjának törvénytelen fia, akit anyja azért küldött el, mert már nem tudott róla gondoskodni. Sonny úgy dönt, felnő a feladathoz, és megpróbál valódi apaként helytállni.

Apafej 1999

6) Utódok /The Descendants. 2011/

Hawaii a turisták számára maga a földi paradicsom, azonban az ott élőknek ugyanolyan az élete, mint bárki másnak. Matt King felesége egy szerencsétlen baleset következtében életét veszti, a férfi pedig egyedül marad két lányával, miközben elhunyt társáról megdöbbentő dolgok derülnek ki. Matt vállára óriási terhet szakad: döntenie kell a megöröklött ősi erdőség eladásáról.

Utódok (The Descendants, 2011)

7) Vásott szülők /Parenthood, 1989/

Az még nem lenne baj, hogy a szülõknek meglehetõsen magas elvárásai vannak ön- magukkal és gyermekeikkel szemben. Az viszont már komoly problémák gyökere, hogy ezeket – mindkét fronton – valóra is akarják váltani. A Buckman család feje, Gil nem kevesebbet tűzött maga elé célul, mint hogy tökéletes lesz. Ettől kezdve senki sem menti meg attól, hogy a legszélsőségesebb túlzásokba essen.

Vásott szülők (Parenthood, 1989)

8) Az élet fája /The Tree of Life, 2011/

Jack O’Brien (Sean Penn) építész, immár megfáradt, megtört emberként egy sorsfordító szellemi utazásra indul mikor öccse halálának évfordulóján visszagondol gyerekkorára, azokra az évekre, mikor szigorú apja és szerető anyja mellett férfivá ért. Gondolatai nem csak saját életét, de az egész emberiség lényegét helyezik számára új megvilágításba.

Az élet fája (The Tree of Life, 2011)

Oldalak: 1 2 3


Article Tags: · · · · · · · · · · · · · ·