FILMEZZUNK.HU

Rá sem ismerni a Top Gun egykori bombázójára: 65 éves korára teljesen megváltozott

5078

Rá sem ismerni a Top Gun egykori bombázójára: 65 éves korára teljesen megváltozott

A 80-as évek egyik legnépszerűbb és legszebb színésznőjének számított a Top Gun gyönyörű sztárja, Kelly McGillis. Az 1986-os sikerfilm órási hírnevet hozott a színésznőnek és persze Tom Cruise-nak is a film főszereplőjének. Kelly akkoriban volt karrierje csúcsán, amit egy Golden Globe és egy BAFTA-díj jelöléssel is megkoronázott. Azóta eltelt több mint 36 év, Kelly pedig hamarosan már a 66. születésnapját fogja ünnepelni, ami természetesen ahogy lenni szokott a külsején is meglátszik.

Kelly McGillis

Őszintén szólva hiába öregedett meg és szedett fel pár kilót mi felnézünk rá, ugyanis azon kevés színésznők közé tartozik, akik méltósággal, plasztika nélkül tudtak megöregedni. Talán az egyetlen kellemetlenség talán adódhat, hogy Tom Cruise még mindig hihetetlenül jól tartja magát, míg Kelly jó pár éve visszavonult a rivaldafénytől és a színészkedéstől.

Ő volt a Top Gun szőke bombázója - 64 évesen kizárt, hogy felismernéd Kelly McGillist

Kelly egyébként kétszer házasodott, de 10 éve nyíltan is felvállalta, hogy leszbikus. “Feleségével”, Melanie Leis-vel egy év házasság után váltak el…

Szomorú! Jane Fonda arról beszélt, hogy már közel van a halálhoz

(Via noizz.hu)


Article Tags: · · ·