FILMEZZUNK.HU
10 igazságtalanul alulértékelt film, melyek méltánytalan sorsra jutottak

10 igazságtalanul alulértékelt film, melyek méltánytalan sorsra jutottak

8102

10 igazságtalanul alulértékelt film, melyek méltánytalan sorsra jutottak

Az idő mindent megszépít… tartja a mondás. A mostani összeállításom azok okból íródott, hogy sok olyan műre lettem figyelmes, melyek népszerűségének a kritikusok, a nézők, vagy egyszerűen a rossz bemutatási időpont tettek keresztbe. Sokkal nagyobb pofonban részesültek, mint amekkora megillette volna őket, és így csúnyán elhasaltak a kasszáknál. A filmek mellett megtalálható az imdb.com-os átlaga, mely a felhasználók értékelése alapján született.

Estig vitatkozhatnánk, mennyire fontos kiindulópont az oldal, sajnos vagy szerencsére ez a mozis bázis az egyik legrészletesebb az összes szakmai oldal mellett, azonban az tény, hogy több mint 65 millió felhasználó tudja segíteni vagy akár trollkodással lehúzni az adott alkotást, és sok ökörség illetve hazugság is kerülhet fel ide, abból az okból kifolyólag, hogy a közösség szerkesztheti, illetve véleményezheti. Átfutva a listám szereplőit, akkor elsőre bennünk nem épp a legpozitívabb kép jön elő, azonban biztos, hogy jogosan élnek bennünk ezen negatívumok ? Ha jobban elmélyedünk a látottakon, lehetséges hogy elhamarkodott döntést hoztunk meg, vagy lehetséges, hogy sodródtunk a közvélemény “haragjával”, a tömegízlés vonzása is befolyásolt bennünket, és így még esélyt sem adtunk a lentebb felsoroltaknak.

A mai fejemmel másképp ragad meg bennem a történet lényege, a karakterek fejlődése avagy játéka, a hangulata, és észreveszem a mű rejtett kincseit, melyek felett régen elsiklottam. Az alábbi listám szubjektív, azonban olyan alkotások válogatása, mellyel a közvélemény csúnyán elbánt, és a mostani időszakban alulértékeltnek tituláljuk őket. Gondoljuk át újra, hogy valóban e szerepet szánjuk-e “nekik”?

1. TESTVÉREK (Brothers, 2009), Imdb: 7,1/10

Költségvetés : 26 millió $ – Világviszonylatban 43 millió $ termelt.

Testvérek (Brothers, 2009)

A film, amit nem a Portman rajongóknak ajánlok, ugyanis nem Ő a lényeg, hanem Tobey Maguire és Jake Gyllenhaal, ez kétségtelen. Kicsit lassan indul, az első felében inkább a mi vagyunk a tökös amcsi katonák üzenet érzékelhető, aztán a film nagy szerencséjére ebből az arcból visszavesz, és megtörténik az a feldolgozásban – merthogy egy dán film remake-jéről beszélünk –, ami miatt kötelező a megtekintése. A lelki és fizikai kínok átvészeléséről, a háború pokláról szól a Testvérek. Szerencsére a tömeges kliséhalmazon való túllendülést a két férfiszereplőnek köszönhetjkük. Egy eldugott kincset láttam benne, és erre egy nagyon kedves barátom hívta fel a figyelmemet, amit külön köszönök innen is neki!…köszi Böki! ? Nagyobb sikert ért volna el a Testvérek, ha egy bevállalósabb, és tökösebb rendező kezei közt születik újjá, de ennek ellenére ajánlom!

2. KILLER JOE (2011), Imdb: 6,7/10

Költségvetés: 11 millió $ – Viágviszonylatban 4.6 millió $ termelt.

Filmek, melyek méltánytalan sorsra jutottak, avagy 20 igazságtalanul alulértékelt alkotás - I. rész.

A pozitív karakterek hiányában elkészült Killer Joe egy eléggé abszurd, kissé színpadi, nagyon erőszakos, és ezzel együttvéve egy groteszk és betegesen perverzre sikeredett film. A sikertelenséget is ezeknek a tulajdonságoknak köszönhetjük, bár a rendező, William Friedkintől (Ördögűző) nem áll távol a durva és erőszakos meghökkentéssel járó alkotások elkészítése, azonban a társadalom nem volt annyira befogadó a komoly színészi ambíciókra törő, és a vígjátékokból menekülő McConaughey játékára. Ő mindent megtett a sikerért, azonban a többi szereplővel nem vagyunk képesek azonosulni, a környezet sem ad okot a hangulat befogadására. A Killer Joe maga a sátán, és cselekedeteiben észrevehetjük a tarantinói karaktereket, de Friedkintől a lassú és hosszabb vágásokat nem lehet könnyen megemészteni, bár kétségtelen, hogy őrült egy fazont kreált Matthew. Akiben van egy kis eldugott beteg hajlam, az tágra nyitott szemekkel képes megenni a “Matthew féle sült csirkét”…?

3. ALPHA DOG (2006), Imdb: 6,9/10

Költségvetés: Világviszonylatban 32,3 millió $ termelt

Filmek, melyek méltánytalan sorsra jutottak, avagy 20 igazságtalanul alulértékelt alkotás - I. rész.

Elgondolkodtató és borzasztó, hogy ilyen események megtörténhetnek… Amiért ezt írom, az a filmvégi végkifejlet, ami különösen erősre és ütősre sikerült. Ha a felejthető rapbetéteket elnézzük, akkor Emile Hirsch játékától és a fájó társadalmi helyzetjelentés közlésétől csüccsenünk seggest. Olvasom, hogy annyira lehúzták anno a filmet, hogy képesek voltak a kritikusok az év egyik legrosszabbjának titulálni egy olyan időben, amikor mozikba kerülhetett a Ghost Rider féle “remekmű” is. Nem is nagyon reklámozták az Alpha Dogot, szinte nem foglalkoztak a marketinggel, talán ez is szükséges volt ahhoz, hogy a film elhasaljon a mozipénztáraknál, pedig többet érdemelt volna.

4. OSCAR (1991), Imdb: 6,5/10

Költségvetés: 35 millió $ – Világviszonylatban 23,5 millió $ termelt.

oscar 1991

Közel harminc éve Sly még évente tolta ki magából a tesztoszterontól duzzadó akciómozijait, és az akkori közönség képtelen volt elfogadni, hogy tőle műfajidegen filmmel próbálkozik, így csúnyán lehúzták a vígjátékot. Pedig miből jövünk rá egy film értékére?…ha idézünk belőle. A saját idejében még nem volt képes meglépni ezt a hatást John Landis műve, azonban az idő a legnagyobb megmondhatója, mekkora dumákat tartalmaz a film. Megunhatatlan, kissé túljátszott, erőlködésszagú, de végtelen zseniális szállóigékkel tarkították az Oscart. És hogy miért bukott akkorát?…mert az angol remake nem tette lehetővé azt a fajta nagybetűs szórakozást, amit közel harminc éve a magyar szinkronstúdiók játszva és okosan megoldottak. Ennyi az ok.

Oldalak: 1 2 3


Article Tags: · · · · · · · · · ·