Kristály Barbara játszotta 1985-ben Az elvarázsolt dollárban Topolinót – 38 év alatt ennyit változott
Az Ötvös Csöpi-filmek máig nagy népszerűségnek örvendenek. Bujtor István nemcsak a rendőrnyomozót alakította, de a rendezője és forgatókönyvírója is volt a krimi-akció-vígjátékoknak. A sort az 1981-ben bemutatott A Pogány Madonna nyitotta, amit egy évvel később a Csak semmi pánik, majd 1985-ben Az elvarázsolt dollár követett. Pár év kihagyás után nagy sikert aratott 1991-ben a Hamis a baba, majd az ezredforduló után Zsaruvér és Csigavér címmel készült három tévéfilm: A királyné nyakéke (2001), Több tonna kámfor (2002) és A szerencse fia (2008).
Az Elvarázsolt dollár című filmet 1985-ben forgatták és 1986. május 1-jén mutatták be a mozikban. A történet a Balaton környékén játszódik, ahol egy pénzhamisító-banda kezdi meg tevékenységét. Veréb, az egyik tag, betör a hamisító műhelybe, hogy lopjon egy szatyor pénzt, de a társai rajtakapják, és üldözni kezdik. Kardos doktor (Kern András) kocsiját is ellopják, amivel egy nagy dinnyekupacba csapódnak. Topolino, aki Ötvös Csöpinél tanul vitorlázni, más gyerekekkel együtt szemtanúja az üldözésnek, a kislány pedig még pénzt is talál, amit Veréb menekülés közben elveszített.
Kristály Barbara nyolcéves volt, amikor édesanyjával elmentek a válogatásra, ahol úszni tudó gyerekszereplőt kerestek. Kacsintani kellett, és verset mondani, de ő inkább vicceket mesélt – árulta el egy korábbi interjúban. Az “Elvarázsolt dollár” után Kristály Barbara nem szerepelt több filmben, külkereskedelmi főiskolát végzett, és a logisztika területén dolgozott. Az Újságmúzeumnak nyilatkozva elmondta, hogy rövid ideig Finnországban élt, jelenleg pedig egy Pest megyei településen él és dolgozik két gyermekével.
Így kezdődött Bujtor István és Kern András barátsága
(Via Femina.hu)
Article Tags: Az elvarázsolt dollár · featured · Kristály Barbara · Topolinó