Courteney Cox kislánya gyönyörű nővé érett – Friss fotókon a 19 éves Coco
A Jóbarátok Monicájának lánya felnőtt nővé érett. Courteney Cox, a Jóbarátok Monicája 1999-ben házasodott össze David Arquette színésszel, később, 2013-ban elváltak, de a frigyük ideje alatt született egy gyermekük. A népszerű sorozat rajongói a tizedik évad utolsó jeleneteiben ki is szúrhatták a színésznő kerekedő pocakját, ugyanis pont akkor volt állapotos a kislányával. Coco Arquette 2004 júniusában született meg, így idén már a 19. életévét is betöltötte.
Az 59 éves Courteney roppant büszke egy szem lányára, ráadásul nagyon szoros a kapcsolatuk is, erről tavaly a People magazinnak vallott.
“Szoktunk civakodni, hogy őszinte legyek, de nagyon szeretjük egymást. Sokat nevetünk együtt, az egyszer biztos.”
– magyarázta a lapnak. Elárulta azt is, hogy volt férjével együtt nevelik a lányukat, szülőként támogatják egymást, hiszen azt szeretnék, ha a gyermekük nála és David Arquette-nél is harmóniában élhetne.
Coco hobbija az éneklés, édesanyja szerint remek hangja van, ráadásul fel is szokott lépni. A tinédzser édesanyjától azt tanulta meg, hogyan legyen magabiztos és erős személyiség, a sztár viszont sokkal türelmesebb lett a lányának köszönhetően.
Borzasztóan rossz állapotban van Paul Hogan, a Krokodil Dundee filmek sztárja
(Via Femina.hu)
Article Tags: Coco Arquette · Courteney Cox · Courteney Cox lánya · Jóbarátok