„A legfontosabb, hogy jó apa, férj és ember legyek” – Mark Wahlberg
Mark Wahlberg színész és producer nemrég mesélt arról, hogy a hite hogyan segítette őt abban, hogy megváltozzon a problémás fiatalkori énje. Visszaemlékezett a 70-es, 80-as évekbeli fajok közötti feszültségekre, amikor Bostonban a közoktatásban próbálták megszüntetni a faji elkülönítést.
És visszaemlékszik az ő problémáira is ezekből az évekből. Problémás fiatal volt, sokszor lógott a suliból és problémái voltak a rendőrséggel is. 16 évesen el is volt ítélve támadásért és lopásért, amikor egy kisboltot kirabolt. Szerencsére, Wahlberg képes volt megváltozni. Úgy véli, a hit jelentős szerepet játszodt ebben a változásban. „Úgy gondolom, hogy az a tény, hogy képes voltam megváltozni és elérni azt, hogy édesanyám büszke legyen rám, és hogy jobb emberré váltam azáltal, hogy a hitemre összpontosítottam, ez mindig büszkeséggel tölt el, és büszkén tudok hazajönni.” – mondta Wahlberg.
„Egy nap elgondolkodtam, és rájöttem, hogy nem az az, amit akarok az élettől! Tehát úgy döntöttem, hogy elérkezett az a pont, amikor változtatok rajta. A börtönben ültem, és így imádkoztam: Istenem, csak vigyél ki innen, és esküszöm soha nem kerülök ide vissza! „
A szabadulása után első útja ahhoz a plébánoshoz vezetett, aki segített neki, hogy elhagyja a gengszter életet és Istennek tetsző lelki életet éljen.
„Nemsokára csodálatos dolgok történtek velem. S ebben a hitem nagy segítségemre volt. Nem az a legfontosabb, hogy jó színésznek tartanak-e. A legfontosabb, hogy jó apa, férj és ember legyek.”
Majdnem meghalt az Oscar-díjas színész, Jared Leto
(Via Nicelife)
Article Tags: featured · Mark Wahlberg