FILMEZZUNK.HU
A zseniális Sidney Lumet 10 legjobb filmje

A zseniális Sidney Lumet 10 legjobb filmje

2623

A zseniális Sidney Lumet 10 legjobb filmje

Sidney Lumet egy kevésbé közismert, viszont annál jelentősebb filmtörténeti ikon. Munkáját a mozgóképpel az 50-es években kezdte, egyik kiemelkedő tagja volt a színpadi rendezőből filmrendezővé váló generációnak. Rendezései során sok műfajjal próbálkozott, viszont egy nagy visszatérő közös jellemző van a legjobb alkotásai között, ez pedig a dráma. Sajnálatos módon pályafutása alatt nem nyerte el az Oscar-díjat, ez a tény – munkásságát szemlélve – inkább a díjkiosztó színvonalát minősíti. Sidney Lumet 100 évvel ezelőtt látta meg a napvilágot és 13 évvel ezelőtt költözött el az élők sorából. Listánkkal rá emlékezünk.

10: Az ítélet

Frank Galvin, aki egy motiválatlanná vált, megalkuvó, elsősorban a saját pénzügyi érdekeit néző alkoholista ügyvéd, esélyt lát egy nem megfelelő altatásos műtét miatt kómába került nő ügyében. Az ügy szokásos módon egy nagy pénzösszegért cserébe alkuval zárulna, azonban Frank erkölcsi érzékenységét felébreszti, majd az általa képviselt családot nem tájékoztatva perre kívánja vinni az ügyet. A bűntett bizonyítása lesz a legnagyobb feladat, amivel meg kell birkóznia, amellett, hogy saját démonait is le kell győznie.

A zseniális Sidney Lumet 10 legjobb filmje

9: Mielőtt az ördög rádtalál

Egy testvérpár megtervez egy bolti rablást, azonban az rosszul sül el. A feddhetetlenség miatt saját szüleik boltját támadják meg, azonban arra nem számítanak, hogy anyjuk is a boltban lesz és a bűncselekmény áldozatává válik. A Mielőtt az ördög rádtalál egy családi drámát mutat be, amelyben felszámolódnak a rokoni kapcsolatok, mindenkit az érdekek vezérelnek: érzelmi megtorlás, anyagi kilátásteremtés és a gyász vezérli a karaktereket.

A zseniális Sidney Lumet 10 legjobb filmje

8: Gyilkosság az Orient expresszen

Az Orient expressz – fedélzetén Hercule Poirot-val – a nagy hóesés miatt megállásra kényszerül. Közben az egyik kabinban a személyzet talál egy holttestet, így a világhírű detektív nyomozásba kezd és egyenként mindenkit kihallgat. A gyanúsított bárki lehet a vonaton, azonban csak Poirot látja át az események közti kapcsolatot.

A zseniális Sidney Lumet 10 legjobb filmje

7: Serpico

Frank Serpico egy elveihez ragaszkodó, becsületes New York-i rendőr, aki a rendőrségen, környezetében nem talál még egy korrupcióellenes társat. Míg a többiek folyamatosan gyűjtik a fizetésükön túli összegeket feketén, addig Serpico egy centet sem hajlandó elfogadni, azonban nem dolgozik ellenük sem, így megtűrik maguk mellett. Nemsokára elkezdi felszámolni a korrupciót, de sikertelenül, ezért egyik rendőrőrsről a másikra küldik, ahol általános, hogy rossz szemmel néznek rá. Ez a film az elvekhez való hűség mintapéldáját mutatja be egy igaz történeten alapuló drámán keresztül.

A zseniális Sidney Lumet 10 legjobb filmje

6: Kánikulai délután

Ez a film egy hihetetlen igaz történetet dolgoz fel, ami három bankrablóról szól. A rablók betörnek a bankba, majd a legfiatalabb a stressz és ijedtség miatt szinte azonnal lelép, nemsokára a rendőrség is megérkezik a helyszínre. Ez még csak a felvezetés, mert akciójuk elhúzódik és közben a rablók és rendőrök összecsapását váró, helyszínre érkezők a törvényszegőkkel kezdenek szimpatizálni egy nemrég történt rendőri brutalitást tükröző eset miatt. A Kánikulai délután betekintést enged a bűnözők motivációjába, egy bankrablás és túszdráma esetleges folyamatába, valamint az ezt övező tömegmechanizmusba.

A zseniális Sidney Lumet 10 legjobb filmje

5: Bombabiztos

Egy technikai hiba miatt az Egyesült Államok harci repülői parancsot kapnak Moszkva lebombázására. A parancs visszafordítása miatt folyik a küzdelem az általuk felállított bombabiztos rendszer ellen, amely szinte gátolja a nukleáris háború megakadályozását. A Bombabiztos a kubai rakétaválság okozta, ezidáig ismeretlen pusztítás előtti kapálózást szemlélteti katonai, erkölcsi és politikai szempontok alapján drámai történetével.

A zseniális Sidney Lumet 10 legjobb filmje

4: Equus

Egy pszichiáter új beteget fogad, Alan Stranget, aki lovakat vakított meg szülei által ismeretlen okok miatt. A szakember – miközben egyre mélyebbre próbál ásni a fiú pszichéjében – váratlan dolgokra bukkan. Alan istenként tiszteli a lovakat és a feléjük tanúsított bánásmód a tiszteletét és odaadását jelképezi. Gondolatainak feltérképezése közben pszichiátere felfedez egy számára elérhetetlennek tűnő dolgot, amelyet még el szeretne érni életében, de közben a fiúból kell mindezt kigyomlálnia.

A zseniális Sidney Lumet 10 legjobb filmje

3: A domb

Egy II. világháborús észak-afrikai katonai börtön brutális mindennapjaiba nyerhetünk betekintést, amikor Joe Roberts és még négy fogoly érkezik az intézménybe. A létesítmény célja a foglyokat gépies, parancsot nem megkérdőjelező, azt gondolkodás nélkül végrehajtó katonákká faragni. Erre egy mesterségesen épített, meredek dombon való fel-le futtatás a legfőbb eszköz a tisztek kegyetlenségei mellett, ami egy idő után halálesethez vezet. A domb szemlélteti a parancsra történő elnyomás célját, folyamatát, az ellenállás lehetőségeit és a megtörés kontraproduktivitását.

A zseniális Sidney Lumet 10 legjobb filmje

2: Hálózat

Howard – egy kiégett műsorvezető, alacsony nézőszámmal és tetszési indexszel – egyik műsorában bejelenti: a következő adásban öngyilkos lesz. Ennek következtében kénytelen folytatni műsorát és az eddigi hazugságok helyett a nép dühét felkorbácsoló igazságokat kénytelen mondani a nézőszám-növekedés érdekében. A Hálózat fájdalmas és ironikus módon mutatja be a tv stúdiók működését, a fájdalmat a film realitása és a műsorvezetővel való pszichopátiás bánásmód miatt érezzük.

A zseniális Sidney Lumet 10 legjobb filmje

1: Tizenkét dühös ember (1957)

Egy fiút apja meggyilkolásával vádolnak, tárgyalása véget ér, majd a 12 fős esküdtszék félrevonul, hogy döntést hozzon. A vádlottat csakis egyhangúlag, vagyis nulla ellenszavazat ellenében lehet elítélni vagy felmenteni, az előbbi halálbüntetést von maga után. A fiú bűnösségét alátámasztó, egyértelműnek látszó bizonyítékok ellenére az első szavazásnál akad egy ember, aki a bűnössége ellen szavaz, ugyanis nem tartja ártatlannak se a fiút, de szeretne időt szánni az eset újravizsgálására. Ez a film a traumák és előítéletek által vezérelt emberi sorsok drámája.

Tizenkét dühös ember /12 Anry Man, 1957/

//Szerző: Csuka Gergő//

Te is imádtad a Spinédzsereket? Akkor látnod kell, hogy néz ki napjainkban a film sztárja!


Article Tags: · · · · · ·