FILMEZZUNK.HU
Vin Diesel 22 év után végre elárulta, miért vállalta el a Halálos iramban főszerepét

Vin Diesel 23 év után végre elárulta, miért vállalta el a Halálos iramban főszerepét

3053

Vin Diesel 23 év után végre elárulta, miért vállalta el a Halálos iramban főszerepét

Ma már elképzelhetetlen lenne a Halálos iramban-sorozat Vin Diesel nélkül, pedig annak idején meg kellett győzni arról, hogy elvállalja a kis költségvetésű, de magas oktánszámú produkció főszerepét. Diesel addigra már bizonyított a Ryan közlegény megmentése egyik fontos mellékszerepében, főszereplőként sikerre vitte a Pitch Black – 22 évente sötétség című sci-fi horrort – ebből is franchise lett az évek során –, és a következő nagy dobására készült, de még álmában sem gondolta volna, hogy pont a Halálos iramban lesz az. Mi több, kezdetben fenntartásai voltak a produkcióval kapcsolatban, amihez egy, az utcai gyorsulási versenyekről szóló újságcikk adta az ötletet.

Rob Cohen rendezőnek azonban sikerült őt meggyőznie, méghozzá egyetlen drámai beszélgetés során, legalábbis Diesel így mesélte az Entertainment Weeklynek. Cohen előadta elképzelését egy technikailag igen bravúros jelenetről, amelyben a kamera a főhős szeméből indul, behatol az autóba, és a dübörgő motorban áll meg.

„Szóval így érzékeltetjük, hogy ember és gép egybe forr. Ez tiszta őrület, rávágtam, hogy benne vagyok”

– emlékezett vissza Dom Toretto örökös megformálója. Dieselnek ezek után abban a megtiszteltetésben volt része, hogy éppenhogy feltörekvő sztárként beleszólhatott a forgatókönyv csiszolásába, néhány párbeszéd gördülékenyebbé vált ezáltal, és a cselekményben is sikerült pár ellentmondást kiküszöbölni. A Halálos iramban-széria 23 év alatt fogalommá vált, a hősök egyre látványosabb és a fizika törvényeivel egyre inkább dacoló kalandok forgatagába kerültek, de két hatalmas akció között mindig volt idejük arra, hogy barbecue közben megvitassák, milyen fontos számukra a család.

Arnold Schwarzenegger elárulta, hogy melyik a kedvenc filmje saját magától!

(UIP Hírek)


Article Tags: · ·