Jessica Alba kitálalt: „Még szűz voltam, így még csak nem is tudtam, hogyan tűnjek szexinek”
Jessica Alba 13 éves kora óta színészkedik, ám igazán csak 2000 körül vált igazán ismertté a Sötét angyal című sorozatnak hála, ekkoriban kezdték ugyanis álomnőként emlegetni a tengeren innen és túl egyaránt – ő azonban közel sem látta olyan szexisnek magát, mint amilyennek mások gondolták.
A színésznő nemrég az InStyle magazinnak adott interjút a 2000-ben megjelent ikonikussá vált Maxim címlap kapcsán, mely élete első komolyabb fotózása volt, és ekkor került először egy magazin címlapjára.
„Emlékszem, a Maxim magazin fotózásán megmondták, hogy pontosan hogyan pózoljak, én viszont totál kivoltam miatta. Tizenkilenc éves voltam és még szűz, így még csak nem is tudtam, hogyan tűnjek szexinek. Az egész nagyon kínos volt.”
– elevenítette fel Jessica Alba, aki elárulta, hogy már a szexszimbólum szótól is frászt kapott, így különböző sportruházati holmikkal próbálta elrejteni nőiességét a kíváncsi tekintetek elől.
„Az első alkalom, amikor ruhát és magassarkú cipőt viseltem, az a Golden Globe-gála volt. Jelölést kaptam a Sötét angyalban nyújtott alakításomért. Az öcsémet vittem magammal. Nagyon aggódtam, hogy nem úgy nézek ki, mint egy hölgy. Emlékszem, végig arra gondoltam, hogy „Csak nehogy elessek””
– mesélte a színésznő, aki ma már két kislány büszke édesanyja, így magánéletéről is szót ejtett a vele készült interjú során.
„Nem terveztem, hogy teherbe esek, de amikor megtörtént, megbékéltem vele, és azt gondoltam, hogy ebbe az irányba kell tartson az életem. Mindig is szerettem volna anya lenni.”
Megszakad a szív: ez volt az utolsó üzenet Matthew Perrytől
(Via Starity)
Article Tags: featured · Jessica Alba