FILMEZZUNK.HU
Sokkoló dolgokat vallott be Brooke Shields A kék lagúna forgatásáról

Sokkoló dolgokat vallott be Brooke Shields A kék lagúna forgatásáról

69459

Sokkoló dolgokat vallott be Brooke Shields A kék lagúna forgatásáról

Az 1980-as évek kultikus klasszikusában, A kék lagúnában biztosan nem volt hiány meztelenségből – és több mint negyven évvel a megjelenése után Brooke Shields a forgatásról vallott be sokkoló dolgokat.

10 meglepő érdekesség, amit talán még nem tudtál Brooke Shields-ről

A kék lagúna mindkét főszereplő életét megváltoztatta

A történet egyébként két unokatestvért követ, akik gyerekként egy szigeten ragadnak, közben felnőtté válnak, és végül egymásba szeretnek. Shields, aki a film forgatása idején mindössze tizennégy éves volt, azt mondta:

„Soha többé nem készülhet ilyen film. Ez nem lenne már megengedett. Állatok sérültek meg a filmben. Dárdáztuk a halakat és mindenféle őrült dolgot csináltunk. A gyerekek meztelenül rohangáltak a tengerparton.”

Shields azt is felfedte, hogy a haját a testére ragasztották, hogy eltakarja a melleit.

„Ezeket a kis hússzínű izéket ragasztották a mellbimbóimra, mert a mellbimbó az, ahol meghúzták a határt ennél a filmnél.”

A rengeteg meztelen jelenet mellett Shields elmondta, hogy „ennyi idősen még soha nem csókolózott senkivel”, arra is rámutatott, hogy mindenki „kétségbeesetten” azt akarta, hogy a színészek a kamerán kívül is egy párt alkossanak. Christopher Atkins, a férfi főszereplő akkoriban tizennyolc éves volt, egyébként pedig sosem randiztak a valóságban.

Már 62 éves a Kék lagúna jóképű Richardja – Christopher Atkins a mai napig őrzi elképesztő sármját

(Via Starity.hu)


Article Tags: · · · ·