FILMEZZUNK.HU
Arnold Schwarzenegger-t a súlyos beteg Bruce Willisről kérdezték - Megható szavait mindenki megkönnyezte

Arnold Schwarzenegger-t a súlyos beteg Bruce Willisről kérdezték – Őszintén válaszolt

1487

Arnold Schwarzenegger-t a súlyos beteg Bruce Willisről kérdezték – Őszintén válaszolt

Megható szavait mindenki megkönnyezte. A tavalyi év egyik nagy tévés sikere volt a Fubar, Arnold Schwarzenegger első saját sorozata, amelyben az akciósztár egy nyugdíjazás előtt álló CIA-ügynököt játszik, aki persze nem mehet végül nyugdíjba, mivel kiderül, hogy a lánya is ügynök, csak eddig nem tudott róla, nem mellesleg nagy veszélyben van. Szóval a CinemaBlend ennek kapcsán beszélgetett Schwarzeneggerrel és Monica Barbaróval, a széria másik sztárjával.

Arnold Schwarzenegger-t a súlyos beteg Bruce Willisről kérdezték - Megható szavait mindenki megkönnyezte

A beszélgetés során felmerült, hogy ugye a sorozat hőse vissza akar vonulni, és ezzel összefüggésben kapta meg a kérdést Schwarzenegger, hogy mit gondol Bruce Willis nyugdíjba vonulásáról.

„Szerintem ő fantasztikus. Éveken át egy nagy, nagy sztár volt. És szerintem örökké úgy fognak rá emlékezni az emberek mint egy hatalmas sztárra. És egy kedves emberre. Megértem persze, hogy az ő állapotában, egészsége miatt vissza kellett vonulnia. De úgy általában mondom, hogy mi valójában soha nem megyünk nyugdíjba. Az akcióhősök [csak] újratöltenek.”

– mondta Schwarzenegger. Tíz évvel ezelőtt maga Sylvester Stallone hozta össze őket egy közös akciófilmben, több más, A- és B-kategóriás akciósztár mellett A feláldozhatók-filmekben.

Jean-Claude Van Damme és Steven Seagal egymásnak esett Sylvester Stallone partiján

(Via IGN Magyarország)


Article Tags: · · ·