FILMEZZUNK.HU
15 színésznő, akik elképesztően kreatív módon rejtették el terhességüket a képernyő előtt

15 színésznő, akik elképesztően kreatív módon rejtették el terhességüket a képernyő előtt

1607

15 színésznő, akik elképesztően kreatív módon rejtették el terhességüket a képernyő előtt

A terhesség nyilvánvaló okok miatt erősen befolyásolhatja a dolgozó nőket. Ezek egy ideig nehéz kihívásnak számítottak a hollywoodi szupermamák számára. A kedvenc színésznőink által eljátszott több elismert szerepet úgy forgatták le, hogy már a hasukban volt a magzatuk, akiket mi észre sem vettünk.

1. Emily Blunt a Vadregényben

A pék gyermekre vágyó feleségének eljátszása tökéletes szerep volt Emily Bluntnak a Vadregény című filmben, tekintve, hogy a musical forgatása közben már a szíve alatt hordta lányát, Hazelt. Blunt elmondta, hogy a jelmeztervezőnek körülbelül 4 naponta kellett módosításokat végrehajtania ruháin, hogy megfeleljen a növekvő pocak méreteinek. Továbbá találékonynak kellett lenniük  a pozícióikkal és a kameraállásaikkal is. „Bebújtam minden fa mögé az erdőben” – mondta.

2. Sarah Jessica Parker a Szex és New York-ban

Megvolt az  oka annak, hogy a Szex és New York ötödik évada csak 8 epizódból állt, és ez elsősorban a főszereplőnőnek, Sarah Jessica Parker miatt volt, aki Carrie Bradshaw divatírót alakította. A sorozat forgatása közben ugyanis teherbe esett fiával, James Wilkie-vel. A jelmeztervezők azonban kreatívak voltak és az egyre bővülő ruhák segítségével alkalmazkodtak a növekvő pocakhoz, hasát pedig Birkin táskákkal takarták el. Valójában azonban 2 leendő anyuka is volt a forgatásokon, mivel színésztársa, Cynthia Nixon szintén várandós volt fiával, Charles Ezekiellel.

3. Penélope Cruz A Karib-tenger kalózai: Ismeretlen vizekenben

Penélope Cruz el is köszönhetett volna A Karib-tenger kalózai negyedik részének kalandjaitól terhességére való tekintettel. Ennek ellenére így is belevágott a kalandba, és tovább játszotta Angelicát, a női kalózt, annak ellenére, hogy terhes volt fiával, Leóval. Szerencsére a családja támogatta, mert nővére, Monica helyettesítette bizonyos felvételeknél, hogy elrejtse az egyre növekvő pocakot. „Mónika a forgatások végén jött, hogy csináljon néhány jelenetet. Táncosnő, és nagyon jól bánik a karddal. Sőt, nem áll távol tőle a színészet sem, ugyanis már ő is játszott filmekben” – mondta.

4. Kate Winslet A beavatottban

Szinte nem is volt olyan jelenet A beavatottban, ahol Kate Winslet karaktere, Jeanine előtt ne lett volna mappa vagy  táblagép. Ennek az volt az oka, hogy már 5 hónapos terhes volt fiával, Bear Blaze-zel, miközben közelről készült jeleneteit forgatta. A produkciós csapat bevetette kreativitását, és egy iPadet adott neki, hogy eltakarja dudorodó pocakját. Annak ellenére, hogy a második trimeszterben járt, Winslet továbbra is ragaszkodott hozzá, hogy megcsinálja az előre megírt mutatványát, ezzel lenyűgözve Neil Burger rendezőt.

Oldalak: 1 2 3 4


Article Tags: · · · · · · · · · · · · · · ·