FILMEZZUNK.HU
11 színész, akikre a rendezők már nem bíznak fontos szerepeket

11 színész, akikre a rendezők már nem bíznak fontos szerepeket

18790

Színészek, akikre a rendezők már nem bíznak fontos szerepeket

Előbb vagy utóbb az összes színész karriere nehézségekbe ütközik, aminek több oka is lehet. Páran  a rossz hírnevük miatt nem kapnak munkát, mások pedig egyszerűen nem passzolnak egy bizonyos szerepre.  Néhányan pedig csak egy kis szünetet szeretnének tartani, hogy a kemény munka helyett az óceánban szörfözhessenek. Cikkünkben olyan színészekről emlékezünk meg, akik különböző okokból kifolyólag már hosszú idő óta nem jelennek meg a nagyképernyőn.

(1) A gyönyörű színésznő, Jessica Alba, soha nem tudta az egyik legfontosabb dolgot bebizonyítani a rendezőknek.

12 színész, akikre a rendezők már nem bíznak fontos szerepeket

Jessica Alba állítása szerint azért nem kapott soha főszerepet, mivel a rendezők és az iparban szereplő más személyek sem tudták meghatározni etnikumát. Ezért törődtek vele mindig úgy, mint egy “egzotikummal”. Azért Albának még így is sikerült pár említésre méltó szerepet megszereznie, például a Fantasztikus Négyes, Sin City, Éberség és a Honey című filmekben. Az összes szuperhős film, amiben szerepelt, totális bukás volt. Ezután olyan filmekben szerepelt, amik még azoknál is rosszabbul teljesítettek. A 2011-es Láthatatlan Jel című filmje egyenesen borzalmas lett. A filmkritikus, Andrew Schenker furcsának és kifejezéstelennek nevezte alakítását. 3-szor jelölték Arany Málna-díjra, ezek közül egyet meg is nyert az Utódomra Ütök című filmben nyújtott alakításáért. Most, hosszú szünet után Alba újra próbálkozik visszatérni a szakmához, több kevesebb sikerrel.

(2) Tom Hiddleston úgy tűnik maga alatt vágta a fát a Golden Globe beszédje közben.

12 színész, akikre a rendezők már nem bíznak fontos szerepeket

Tom Hiddleston sokak szerint az egyik legkeményebben dolgozó színész, de még így sem a rendezők első számú választása. Miután Benedict Cumberbatch visszautasította, övé lett a szerep a Bíborhegy című filmben, a Halhatatlan szeretők című filmben pedig Michael Fassbender helyébe lépett. Még a megannyi rajongó által kedvelt Loki szerepét se volt egyszerű megszereznie, hiszen először úgy volt, hogy Jim Carrey kapja a szerepet. Az utóbbi időben Hiddleston csak Marvel projekteken dolgozott, ennek több oka is van. Taylor Swift-tel közös románcuk, vagy inkább az, ahogy véget ért nem jó fényt vetett rá, illetve a 2017-es Golden Globe díjátadón nyújtott beszéde is végzetes volt. Nárcisztikus és arrogánsnak tűnő beszédéért később bocsánatot kért.

(3) Gwyneth Paltrow kollégai felé irányuló attitűdje egyenesen nevetséges volt.

12 színész, akikre a rendezők már nem bíznak fontos szerepeket

A médiában dolgozó emberek, kollégái és még sokan mások azzal vádolják a színésznőt, hogy sznob. A forgatásokon lévő partnerei elmondták, hogy nagyon nehéz volt vele együtt dolgozni, mivel tiszteletlenül bánik mindenkivel, aki nála “alacsonyabb státuszú”. Ez a legnagyobb oka, hogy már nem látni a színésznőt a Marvel filmekben többé. Gwyneth néha még a projekt, sőt, kollégái nevét is elfelejti. 2019 júliusában egy főzőműsor közben nem emlékezett rá, hogy szerepelt a Pókember: Hazatérés című filmben. Később Tom Holland azzal viccelődött, hogy mennyire szívén ütötte ez a kijelentés. Egy másik Marvel színész, Sebastian Stan, akit Bucky-ként ismerünk szintén emlékeztetett minket, hogy Paltrow mennyi mindent elfelejt. Instagram oldalán posztolt egy képet egy divatbemutatóról, ahol leírása szerint harmadjára mutatkozott be a színésznőnek.

Oldalak: 1 2 3 4


Article Tags: · · · · · · · · · · · ·