FILMEZZUNK.HU
Ő volt a csodaszép Tilda a Barátok köztből - Ma már nem biztos, hogy felismernéd

Ő volt a csodaszép Tilda a Barátok köztből – Ma már nem biztos, hogy felismernéd

40452

Ő volt a csodaszép Tilda a Barátok köztből – Ma már nem biztos, hogy felismernéd

Amikor Tilda, azaz Szabó Erika lenge ruhában jelent meg a Barátok közt című magyar szappanoperában, az majdnem filmtörténeti esemény volt. Egy olyan sorozatban, melyet egy ország nézett, kortól, nemtől, vallástól függetlenül, nem volt jellemző az erotika, ám itt húzott egy nagyot a producer. Sosem felejtjük.

Emlékszel még Tildára a Barátok köztből? Így fest napjainkban!

Szabó Erika régen és most

Ám Erika feltűnő adottságai csak egy kisebb, ám látványos szelete az életének, hiszen a 1984. november 24-én született lány nemcsak színésznő, hanem koreográfus-asszisztens is, eredeti végzettsége pedig közgazdász. Szinte teljesen titokban ment férjhez 2020-ban Szabó Erika.

„Jó érzés kimondani a páromra, hogy a férjem. Nagyon okos, jóképű, vonzó férfi , akire büszke vagyok, és akivel csodálatos együtt létezni. Úgy érzem, neki is fontos, hogy szellemileg társának tartson, és nőként vonzónak érezzen. A szerelem mellett mély szeretet és tisztelet van bennünk egymás iránt. Egy a cél: mindketten szeretnénk családot alapítani.”

– mondta el immáron Bestnek Erika, aki napjainkban is fantasztikusan tartja magát.

Emlékszel még Tildára a Barátok köztből? Így fest napjainkban! - Szabó Erika

Emlékszel még Tildára a Barátok köztből? Így fest napjainkban! - Szabó Erika

Marenec Fruzsina volt a Barátok közt szende tinilánya – Ilyen dögös nő lett 34 éves korára

(Via Life.hu)


Article Tags: · ·