FILMEZZUNK.HU
8 érdekesség, amit talán még nem tudtál Amy Adams-ről

8 érdekesség, amit talán még nem tudtál Amy Adams-ről

6467

Amy Adams érdekességek

Amy Adams fiatal kora ellenére is már többszörösen Oscarra jelölt színésznő. Legtöbben a Bűbájból ismerik, amiben Gisellet alakította. De ezen felül olyan filmekben szerepelt, mint a Miss Pettigrew nagy napjában és a Julie & Julia – Két nő, egy receptben, valamint az Éjszaka a múzeumban 2-ben is. A csodálatos színésznő a napokban ünnepli születésének az 50. évfordulóját, melynek alkalmából összegyűjtöttünk nyolc olyan érdekességet az életéről, amiről még lehet, hogy nem hallottatok. 

1) Olasz származású

8 érdekesség, amit talán még nem tudtál Amy Adams-ről

Amy Adams 1974. augusztus 20-án született Vicenzában, Olaszországban. Édesapja az amerikai hadseregben szolgált, akinek itt kellett állomásoznia.

2) Balerina akart lenni

20 filmsztár, akiről nem tudtad, hogy régen mit dolgozott

A Douglas Megyei Középiskola tanulójaként énekelt az iskolai kórusban, valamint inasként dolgozott a helyi tánccsoportnál, miközben arról álmodozott, hogy egy napon balerina lesz.

3) Ő volt a 275. jelölt a Bűbáj főszerepére

Giselle szerepére több mint 300 színésznőt hallgattak meg. Amy Adams sorszáma a 275-ös volt.

4) Szoros barátságban van Joaquin Phoenix-szel

8 érdekesség, amit talán még nem tudtál Amy Adams-ről

Spike Jonze A nő (2013) című film forgatása alatt minden nap egy-két órára összezárta Amy Adams és Joaquin Phoenixet egy szobában, hogy minél jobban megismerjék egymást. A film forgatásának végére a két színész között szoros barátság alakult ki.

Oldalak: 1 2


Article Tags: · · · · · · ·