FILMEZZUNK.HU

Esőember (1988) – A hét filmje

5561

Esőember (Rain Man, 1988) – 03.19, Szombat 21:05, Duna TV

Tom Cruise-ot számos filmből ismerhetjük, mint például a Mission Impossible franchise-ból, Az utolsó szamurájból, vagy A holnap határából. Sokak szerint a híres amerikai színésznek az 1998-as Esőember című film hozta meg az áttörést. Barry Levinson rendező produkciója 4 Oscar díjat is bezsebelt a 8 jelölésből. Tom Cruise mellett még Dustin Hoffmant láthatjuk a mozifilmben, akit teljesítményéért Oscar szoborral is díjaztak. Ezen a héten a hét filmjének az örök klasszikus Esőembert választottuk.

Charlie Babbitt (Tom Cruise-ot), a csupán pénzköltésben jeleskedő aranyifjú csalódottan veszi tudomásul, hogy édesapjától nem örökölt mást, mint néhány rózsabokrot, meg egy majd 40 éves automobilt. Hamarosan még egy keserű meglepetés éri – kiderül, hogy van egy autista bátyja (Dustin Hoffman), aki a hagyaték mintegy hárommillió dollárnyi részét kapja. Charlie egy intézetben talál rá Raymondra, s magával viszi őt, annak reményében, hogy megszerezheti a bátyja számára értéktelen vagyont. De az előre eltervezett út teljesen máshogy alakul, mint ahogy Charlie gondolta.

Dustin Hoffman és Tom Cruise is zseniálisat alakít az esőemberben. Első látásra úgy tűnik a szereplők szöges ellentétei egymásnak, de a történet haladtával lassan rájövünk, hogy ez egyáltalán nem így van. Charlieban és Raymondban kiderül, hogy igenis sok közös pont van, csak sosem volt alkalmuk arra, hogy erre rájöjjenek. A filmben körülményesen bontakozik ki a családi dráma, de még is magával ragadnak minket a színészek. A hollywoodi produkcióban talán Charlie karakterfejlődése az egyik leglátványosabb. De az esőembernek még sem Tom Cruise az igazi sztárja, hanem Dustin Hoffman, aki egészen lenyűgözően alakítja az autista Raymondot. Barry Levinson alkotása több komoly értéket is tartalmaz és mélyen elgondolkodtatja nézőit az élet nagy kérdésein. Emellett az alkotás felhívja az elfogadásra és az emberi különbségeknek tiszteletére is a figyelmet.

Aki szeretne hétvégén megnézni egy tartalmas, mély mondanivalójú filmet, annak kiváló választás az Esőember. Tom Cruise és Dustin Hoffman párosa garantálja a nézőknek, hogy egy nagyon érzelmes és megható utazáson fognak részt venni.

Figyelem: Kicsiknek nem ajánlott a film megnézése felnőtt tartalom miatt!

(Címlapkép forrása)

//taki//

Esőember (Rain Man, 1988) - 03.19, Szombat 21:05, Duna TV Tom Cruise-ot számos filmből ismerhetjük, mint például a Mission Impossible franchise-ból, Az utolsó szamurájból, vagy A holnap határából. Sokak szerint a híres amerikai színésznek az 1998-as Esőember című film hozta meg az áttörést. Barry Levinson rendező produkciója 4 Oscar díjat is bezsebelt a 8 jelölésből. Tom Cruise mellett még Dustin Hoffmant láthatjuk a mozifilmben, akit teljesítményéért Oscar szoborral is díjaztak. Ezen a héten a hét filmjének az örök klasszikus Esőembert választottuk. Dustin Hoffman és Tom Cruise, a négy Oscar-díjat nyert alkotásban. Charlie Babbitt (Tom Cruise-ot), a csupán pénzköltésben jeleskedő aranyifjú csalódottan veszi tudomásul, hogy édesapjától nem örökölt mást, mint néhány rózsabokrot, meg egy majd 40 éves automobilt. Hamarosan még egy keserű meglepetés éri - kiderül, hogy van egy autista bátyja (Dustin Hoffman), aki a hagyaték mintegy hárommillió dollárnyi részét kapja. Charlie egy intézetben talál rá Raymondra, s magával viszi őt, annak reményében, hogy megszerezheti a bátyja számára értéktelen vagyont. De az előre eltervezett út teljesen máshogy alakul, mint ahogy Charlie gondolta. Dustin Hoffman és Tom Cruise is zseniálisat alakít az esőemberben. Első látásra úgy tűnik a szereplők szöges ellentétei egymásnak, de a történet haladtával lassan rájövünk, hogy ez egyáltalán nem így van. Charlieban és Raymondban kiderül, hogy igenis sok közös pont van, csak sosem volt alkalmuk arra, hogy erre rájöjjenek. A filmben körülményesen bontakozik ki a családi dráma, de még is magával ragadnak minket a színészek. A hollywoodi produkcióban talán Charlie karakterfejlődése az egyik leglátványosabb. De az esőembernek még sem Tom Cruise az igazi sztárja, hanem Dustin Hoffman, aki egészen lenyűgözően alakítja az autista Raymondot. Barry Levinson alkotása több komoly értéket is tartalmaz és mélyen elgondolkodtatja nézőit az élet nagy kérdésein. Emellett az alkotás felhívja az elfogadásra és az emberi különbségeknek tiszteletére is a figyelmet. Tom Cruise-nak az 1988-as Rain Man hozta meg az igazi áttörést. Aki szeretne hétvégén megnézni egy tartalmas, mély mondanivalójú filmet, annak kiváló választás az Esőember. Tom Cruise és Dustin Hoffman párosa garantálja a nézőknek, hogy egy nagyon érzelmes és megható utazáson fognak részt venni. Figyelem: Kicsiknek nem ajánlott a film megnézése felnőtt tartalom miatt! (Címlapkép forrása) //taki//

Értékelés

Színészi alakítás - 90%
Tartalom - 80%
Filmezzünk.hu - 80%
IMDB - 80%

83%

User Rating: Be the first one !
83

Article Tags: