FILMEZZUNK.HU
Elkészült a várva várt Indy-rajzfilm

Végre kész a fantasztikusan vicces Indy-rajzfilm!

2580

Elkészült a várva várt Indy-rajzfilm

Szeptember 29-én debütál online Patrick Schoenmaker 4 éve készülő projektje, az Indy-rajzfilm. Erről írt hosszabb cikket Szűcs Gyula a PORT.hu-nak, amit változtatás nélkül most ti is elolvashattok.

Elkészült a várva várt Indy-rajzfilm

Négy évvel ezelőtt mindenki Patrick Schoenmakernek drukkolt, hogy sikerüljön összehoznia a Frigyláda hangulatát idéző, Mariont megmentős, okkult nácikat elverős Indiana Jones animációs filmjét. Ami már akkor is olyan vagányul nézett ki, hogy ha 20 évvel korábban készül el vele, akár még Lucasarts-kalandjáték is lehetett volna belőle, az adventure játékok daliás fénykorában, a rajzfilmes stílusú Monkey Island 3 farvizén elevezgetve.

Sajnos nem így lett. George Lucas és a Lucasfilm a Kristálykoponya idején ugyan hivatalosan is megegyezett Schoenmakerrel abban, hogy az Indy franchise is kapjon egy olyan rajzfilmet, mint amilyen Star Wars esetében a Tartakowsky-féle Klónháborúk (ami köröket ver az előzménytrilógiára), vagy mint a konkurens Warnernél a Bruce Timm-féle, kultikus Batman animációk voltak, de ebből végül semmi sem lett.

Elkészült a várva várt Indy-rajzfilm

Így a lehengerlően vicces képek (amiken feltűnik többek között Marion Ravenwood, Marcus Brody, az idősebb Henry Jones professzor és Indy tinédzser sidekickje a Végzet templomából) először egy Indy-kártyajáték terveként éltek tovább, és közben Schoenmaker titokban azért saját pénzből megcsinálta a rajzfilmváltozatot is, amolyan rajongói kisfilmként.

Szeptember 29-én pedig be is mutatja a nagyközönségnek egy online premier keretében. Ha a Disney producereinek és a Lucasfilmet vezető Kathleen Kennedynek egy kis esze is van, pereskedés helyett inkább elismerik hivatalosnak a cuccot. Ugyanis ha sikeres lesz a rajzfilm, egy nagyobb stábbal összerakott folytatás kiváló reklám lehet a 2019-es Indiana Jones 5-nek. (via Jedinews.co.uk)

Elkészült a várva várt Indy-rajzfilm

(Címlapkép forrása)


Article Tags: