FILMEZZUNK.HU
Bosszúállók 3 (Avengers: Infinity War, 2018)

Közzétették a Bosszúállók 3 hivatalos szinopszisát

4762

Bosszúállók 3 (Avengers: Infinity War, 2018)

Nem maradunk jövőre sem Marvel hősök nélkül. Még szép. Az összes eddig bemutatott hős Thanosszal fog megmérkőzni, lesz olyan bunyó, hogy erről beszélnek majd az egész galaxisban. Íme a Bosszúállók 3 hivatalos sztorija:

„Mialatt a Bosszúállók és szövetségeseik leverték az egy hős számára túl nagy falatot jelentő világot érő fenyegetéseket a kozmikus homályból újabb veszélyforrás leselkedik. Az aljas intergalaktikus zsarnok, akinek célja, hogy megszerezze mind a hat leírhatatlan erővel bíró Végtelen Ékkövet, amelyeket arra használna, hogy saját képére formálja a valóságot. Minden, amiért a hősök küzdöttek, elvezetett ehhez a pillanathoz. A Föld és a létezés sorsa soha nem volt még ilyen veszélyben.”
Kedvcsináló a produkcióhoz:

És egyúttal Fekete Párduc is akcióba lendülhet 2018-ban, amihez szintén közzétettek egy szinopszist: “T’Challa az Amerika Kapitány: Polgárháború végén visszatér hazájába, a technológiailag fejlett afrikai országba. Wakandában új uralkodóként kell kiállnia annak lakóiért. De a trónt meg is kell tartania, nem megy egykönnyen, hiszen néhány frakció meg akarja szerezni. Két ellenfele is szövetkezik, hogy megsemmisítse Wakandát, Fekete Párduc kénytelen Everett K. Ross CIA ügynök és a Dora Milaje, az ország különleges osztagának a segítségét kérnie. Meg kell akadályozni, hogy az országot belerángassák egy habárúba.”

Fekete Párduc (2018)

(Forrás: Filmdroid)


Article Tags: · ·