FILMEZZUNK.HU
Filmajánló a hétvégére – 2017. június 10-11.

Filmajánló – A hétvége 20 legjobb filmje a tévéből!

10997

Filmajánló a hétvégére – 2017. június 10-11.

Filmajánló rovatunkban 20 filmet ajánlunk, szeretnénk egy kis segítséget nyújtani, hogy melyek azok az alkotások, amiket meg tudsz nézni a családoddal, a barátaiddal, vagy szimplán, ha csak egyedül töltöd a hétvégédet. Természetesen minden ajánlott filmet sugározza valamely TV csatorna. Elő a kapcsolóval és már állíthatod is be felvételre a hétvége legjobb filmjeit!

A maflás (2012) – 06.10., Szombat 14:30, TV2

Amikor egy békés természetű, lusta biosztanár megtudja, hogy az igazgatóság spórolásra hivatkozva meg akarja szűntetni a zenekart, hogy elbocsáthassa a bohém zenetanárt , akcióba lép. Már csak azért is, mert azt reméli, így végre bevágódhat az iskolában dolgozó nővérkénél akit eddig semmilyen ravasz udvarlási módszerrel sem tudott levenni a lábáról. Jobb híján indul egy utcai harcos versenyen, és bár hatalmas pofonokba fut bele, gyűlni kezd a pénz. A siker magával ragadja, és pár fura figura segítségével újabb meg újabb bunyókra jelentkezik: minden KO újabb bevételt jelent. Végül annyiszor fog padlót, hogy meghívják egy igazi, nagy versenyre: ha ott sikerül nyernie, megmenekül a zenekar.

Korhatár: 12+
Stílus: vígjáték, sport
Rendező: Frank Coraci
Filmajánló: A hihetetlen szórakoztató Kevin James egyik legkiválóbb filmje!

Másnaposok szerencséje (2014) – 06.10., Szombat 17:00, Cool Tv

Meghan, a csinos és munkamániás riporter egy váratlanul jól végződött buli után Los Angeles egyik lepukkant külvárosi negyedében találja magát telefon, személyi, autó és pénz nélkül. Legnagyobb álma, hogy hírbemondó lehessen, és csak pár órája van előző napi rucijában eltipegni a züllött városrészen át élete legfontosabb meghallgatására, amihez természetesen minden szembejövőnek lesz egy-két szava.

Korhatár: 16+
Stílus: vígjáték
Rendező: Steven Brill
Filmajánló: Fergeteges vígjáték egy fantasztikus női alakítással.

Csapatjáték (2014) – 06.10., Szombat 18:45, AXN

A Csapatjáték című sportdrámában a legendás edző, Bob Ladouceur hihetetlen teljesítményének lehetünk tanúi. A futballtréner szinte a semmiből emelte fel a csillagokig a De La Salle Gimnázium csapatát, a Spartanst. A 151 győztes mérkőzéssel olyan rekordot állított fel, melyet azóta sem tudott senki megdönteni.

Korhatár: 12+
Stílus: sport, dráma
Rendező: Thomas Carter
Filmajánló: Átlag fölötti film a keresztény értékekről, csapatszellemről, összetartásról és a sportolók lelkesedéséről.

A Lego kaland (2014) – 06.10., Szombat 18:50, Cool Tv

A teljesen átlagos Emmet egy igazi és lelkes építőmunkás, aki vidáman teszi a dolgát, és hiszi, hogy munkájával előrébb tud jutni a Lego-világ. Ám egy szerencsétlen véletlen folytán mindenki azt hiszi, hogy ő a kiválasztott, aki megmenti a világot a szürke unalomtól, Emmet pedig, nem sejtvén, milyen kalandokba keveredik, nem meri bevallani, hogy fogalma sincs, miről van szó.

Korhatár: 6+
Stílus: animációs
Rendező: Phil Lord, Chris Miller
Filmajánló: Ha szeretsz, vagy szerettél legózni, akkor ezt a produkciót mindenképpen látnod kell.

Hazárd megye lordjai (2005) – 06.10., Szombat 19:15, RTL Klub

A srácok, ha dönteniük kell, ritkán választják a törvényes megoldásokat: és mivel főfoglalkozásban az alkoholcsempészettel foglalkoznak, a helyi rendőrség járőrei igen gyakran próbálják utolérni 69-es Dodge Chargerjüket. És ők ezt is nagyon élvezik. Ám az álmos hétköznapokat megzavarja egy felfedezés: a korrupt rendőrfőnök olyasmiben mesterkedik, ami gazdaggá tenné őt, és koldusszegénnyé mindenki mást a környéken.

Hazárd megye lordjai (2005)

Korhatár: 12+
Stílus: kaland, vígjáték
Rendező: Jay Chandrasekhar
Filmajánló: Aki szereti a vígjátékokat és az autós filmeket annak kötelező darab.

Katwe királynője (2016) – 06.10., Szombat 20:00, HBO

A Queen of Katwe című filmdráma főhőse egy fiatal ugandai lány, aki eltökélt szándékkal jár sakkórákra: a világ legjobb sakkjátékosa szeretne lenni.

Korhatár: 16+
Stílus: sport, dráma
Rendező: Mira Nair
Filmajánló: Egy erőteljes film a győzni akarásról és a kitartásról.

A cipőbűvölő (2014) – 06.10., Szombat 20:45, Film+

Max Simkin felmenői nyomdokaiba lépett, és cipőjavítóként dolgozik a több generáció óta a család tulajdonában levő New York-i boltban. A férfi nem találja a helyét, és egyre inkább úgy érzi, élete kicsúszik a kezei közül. Egy nap azonban rádöbben, hogy mágikus hatalommal bír, ugyanis képes “mások cipőiben járva”, más emberek szemén keresztül megismerni a világot.

Korhatár: 12+
Stílus: dráma, vígjáték, fantasy
Rendező: Thomas McCarthy
Filmajánló: Nem az a tipikus Adam Sandler film, de aki bírja a színészt, ezt is szeretni fogja.

Bad Boys – Mire jók a rosszfiúk? (1995) – 06.10., Szombat 21:00, SuperTV2

Mike Lowrey (Will Smith) és Marcus Burnett (Martin Lawrence) nagyon különböző személyiségek, míg Mike a felvágós szépfiú, Marcus a nagydumás családapa. Nem pusztán barátok, de munkatársaik is, ugyanis együtt dolgoznak a Miami rendőrség kábítószeres osztályán. A rendőrség raktárából valakik ellopnak 100 millió dollárnyi heroint. Az egyik rabló, az egykori zsaru, Eddie Domingez már másnap elkezdi szórni a pénzt, arra viszont nem számít, hogy a luxus prosti, Max, Mike jó barátja, aki értesíti a nyomozót. Sajnos későn érkeznek a helyszínre, a morcos gengszterek mindenkit megöltek, egyedül a mosdóba menekült lányt, Julie-t nem tudták elkapni, aki csak Mike Lowrey-val hajlandó beszélni.

Csúszik a Bad Boys 3, megvan a rendező, visszatérnek a sztárok

Korhatár: 16+
Stílus: akció, vígjáték
Rendező: Michael Bay
Filmajánló: Egy megunhatatlan klasszikus két fergeteges színésszel.

Anyám nyakán (2006) – 06.10., Szombat 21:00, TV2

Paula (Sarah Jessica Parker) azt a feladatot kapja, hogy csábítsa el Tripp-et (Matthew McConaughey), a srác ugyanis még mindig a szüleinél él, pedig már jócskán elmúlt harminc, és itt lenne az ideje, hogy a saját lábára álljon – például egy csinos lány oldalán. A problémák persze akkor kezdődnek, amikor a lány komolyan beleszeret “ügyfelébe”, akinek esze ágában sincs lemondani a mama főztjéről, és feladni kényelmes agglegényéletét.

Anyám nyakán (2006)

Korhatár: 12+
Stílus: romantikus, vígjáték
Rendező: Tom Dey
Filmajánló: Valós problematikára épülő film, ami nem véresen komolyan dolgozza fel ezt az időtálló témát, hanem könnyed, humoros, laza stílusban.

Hét élet (2008) – 06.11., Vasárnap 14:45, Film Café

Gabriele Muccino történetében egy ember úgy akarja feloldozni magát a lelkiismeretfurdalás alól, hogy hét idegen életét tereli jobb irányba. A terv egészen addig működik, amíg bele nem szeret az egyikőjükbe. A film arra tesz kísérletet, hogy bemutassa, milyen kusza viszonyrendszer köti össze az embereket, előbb-utóbb pedig mindenkinek szembe kell néznie az élet, a halál, a szerelem és barátság nagy kérdéseivel.

Hét élet (2008)

Korhatár: 16+
Stílus: dráma
Rendező: Gabriele Muccino
Filmajánló: Szomorú és megható film az önfeláldozásról és a bűnbocsánatról.

Női szervek (2013) – 06.11., Vasárnap 16:40, SuperTV2

Sarah Ashburn (Sandra Bullock) kőkemény FBI-ügynök. Férfiakat is meghazudtoló precíz és mindenre elszánt munkamániás, akit azonban ki nem állhatnak a kollégái, és összeférhetetlensége miatt távol tartanak a ranglétrától. Most egy új ügyet és új társat kap a bostoni rendőrségtől: a szinte igénytelenségig laza, de szintén tökös Shannon Mullinst (Melissa McCarthy), aki a körzetében minden drogügyletben otthon van. Egy drogbáró után kell együtt nyomozniuk, bár mindketten magányos farkasok. Az akció hevében megértik a csapatmunka lényegét, és a saját magányuk okát is. Idővel egyre világosabb lesz számukra, hogy kitűnő párost alkotnak.

Korhatár: 16+
Stílus: akció, vígjáték
Rendező: Paul Feig
Filmajánló: Nagyon jó vígjáték, végig vicces, kicsit morbid, de még pont a határon van.

Banks úr megmentése (2014) – 06.11., Vasárnap 18:25, Viasat3

Walt Disney kislányainak a kedvenc könyve P.L. Travers Mary Poppins című regénye. A lányok addig kérlelik apjukat, míg az megígéri, hogy megfilmesíti a történetet. Az öreg Walt nem gondolta, hogy mindez 20 évébe fog kerülni, Travers ugyanis nem szereti Disney munkásságát, így nem hajlandó eladni regénye jogait. A goromba írónő végül beadja a derekát, ugyanis szeretett regényének csökkenni kezd a népszerűsége.

Korhatár: 12+
Stílus: életrajzi, dráma
Rendező: John Lee Hancock
Filmajánló: Egy kedves kis mese a maga drámájával és könnyed humorával együtt.

Trópusi vihar (2008) – 06.11., Vasárnap 19:00, Mozi+

A délkelet-ázsiai dzsungelben egy hatalmas költségvetésű filmet forgatnak. A háborús film sztárok sorát foglalkoztatja, azonban a kiadások ára az egekbe szökik, ezért a stúdió szeretné leállítani a forgatást. A rendező nem hajlandó eleget tenni az utasításoknak, és folytatja a munkálatokat. Stábjával egyre beljebb kerül a dzsungelbe, ahol veszélyes alakokba botlanak.

Trópusi vihar 2008

Korhatár: 16+
Stílus: akció, vígjáték
Rendező: Ben Stiller
Filmajánló: Nagyon vicces film tele idézhető beszólásokkal és jól kidolgozott “sablon”karakterekkel.

Forráskód (2011) – 06.11., Vasárnap 19:00, Film+

Egy féktelenül száguldó vonatszerelvényen tér magához Colter Stevens százados, de képtelen felidézni, hogyan került oda. Egy számára ismeretlen nő, Christina ül vele szemben, aki viszont pontosan tudja, kicsoda ő. A százados a tükörbe nézve egy idegen arcát látja, az igazolványai más nevére szólnak. A jelek szerint ő Sean Fentress, egy tanár. Mielőtt továbbjutna a rejtély kibogozásában, egy robbanás rázza meg a vonatot, és Colter ismét más helyszínen találja magát. Ezúttal egy elkülönítőben, ahol felettese azonnali jelentést kér tőle. Idővel kiderül, hogy Colter küldetése az, hogy azonosítsa, ki lehet a merénylő, aki pár órával korábban előidézte a vonatszerencsétlenséget, és további robbantásra készül, ami újabb tömegkatasztrófához vezetne…

Korhatár: 16+
Stílus: thriller, sci-fi
Rendező: Duncan Jones
Filmajánló: Aki szereti a sci-fit, az mindenképpen nézze meg!

Pomponsrácok (2009) – 06.11., Vasárnap 19:10, AXN

Shawn és Nick a Ford gimnázium két ünnepelt focijátékosa. A srácoknak a dögunalmas edzőtábor helyett állandóan a lányokon jár az eszük. Egyszerű szurkolókként férkőznek a pompontábor lányainak közelébe, akiket még a meztelen fürdőzésre és szurkolásra is rávesznek. A gondok akkor kezdődnek, amikor Shawn beleszeret Carlyba, a pomponlányok vezetőjébe, aki viszont cseppet sem bízik a két széltolóban. Közeledik a nyár végi nagyszabású pomponverseny. Shawn és Nick elhatározzák, hogy győzelemre segítik a csapatot, így talán Shawn is közelebb kerülhet Carly szívéhez.

Pomponsrácok (2009)

Korhatár: 12+
Stílus: vígjáték
Rendező: Will Gluck
Filmajánló: Szimpatikus és ütős tini-komédia!

Marley meg én (2008) – 06.11., Vasárnap 21:00, Prime

A fiatal házasok nem akarnak fejest ugrani az ismeretlenbe, így úgy döntenek, hogy mielőtt gyereket vállalnak, örökbe fogadnak egy kutyát, akinek a segítségével megtanulhatják, mit jelent a felelősség és a gondoskodás. Választásuk egy Marley nevű, imádnivaló labrador kölyökre esik, aki azonban nehezebb esetnek bizonyul, mint ahogy elsőre gondolták. A zabolátlan eb végigkíséri őket életük minden állomásán.

Marley meg én (2008)

Korhatár: 12+
Stílus: vígjáték, dráma, családi
Rendező: David Frankel
Filmajánló: A valaha volt egyik legjobb film, aminek egy kutya az egyik főszereplője!

Orvlövész (2007) – 06.11., Vasárnap 21:00, Mozi+

Swagger, bár eleinte ódzkodik tőle, végül mégis elvállal egy küldetést, azonban rá kel döbbenie, hogy megbízói egy olyan kormányközeli szervezet tagjai, akik meg akarják ölni az elnököt. A merénylőnek hitt Swaggert üldözőbe veszik. Egy fiatal FBI-ügynök siet a segítségére, azonban nem sok idejük van, hogy rájöjjenek, kik voltak a valódi merénylők.

Orvlövész (2007)

Korhatár: 16+
Stílus: akció
Rendező: Antoine Fuqua
Filmajánló: Mark Wahlberg egyik első felejthetetlen alakítása. Az elejétől a végéig izgalmas és teljesen logikusan követik egymást az események.

Pénz beszél (2005) – 06.11., Vasárnap 22:10, Duna Tv

A jószívű, mindenki kedvence Brandon Lang (Matthew McConaughey) egy év leforgása alatt milliomosok vagyonával játszó John Anthonyvá válik, aki nyolcvan százalékos biztonsággal tippel bármilyen meccsre. Arra persze csak később döbben rá, hogy mentora, Walter Abrams (Al Pacino) csúnyán átverte, és a játék nem csak pénzre megy. Milliós fogadásoknál már az élete is tét, a nagy halak, főleg Novian (Armand Assante) ugyanis nem szeretik, ha elúszik a pénzük.

Pénz beszél (Two for the Money, 2005)

Korhatár: 16+
Stílus: dráma, thriller, sport
Rendező: D.J. Caruso
Filmajánló: Izgalmas, fordulatos film, amire Al Pacino és Matthew McConaughey a garancia.

A védelmező (2014) – 06.11., Vasárnap 23:45, Mozi+

Robert McCall (Denzel Washington) évekkel ezelőtt visszavonult. Azelőtt kommandósként szolgált, de leszerelt, megrendezte a halálát, és új, nyugodtabb életet kezdett. Egy szörnyű bűncselekmény azonban felébreszti benne szunnyadó természetét. Robert egy fiatal lány megmentésére indul, akit orosz maffiózók raboltak el. A kegyetlen bosszúhadjárat nem csupán a megtorlásról szól, hanem arról is, hogy a törvény néha kevés az ártatlanok védelmezésére, és alkalmasint a hősök kénytelenek áthágni azt a törvényt, amit védelmeznek.

Korhatár: 18+
Stílus: akció, thriller
Rendező: Antoine Fuqua
Filmajánló: Denzel Washington egyik briliáns filmje, amiért megéri ilyen későn is fennmaradni.

(Történetek forrása itt, itt)

//milos//

Mentés


Article Tags: · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · ·