FILMEZZUNK.HU
The Hitman’s Bodyguard (2017) - Előzetes

Hétvégi bevételi lista, USA – Brutálisan gyenge hétvége!

2179

Hétvégi bevételi lista, USA – 2017. augusztus 25-27.

Eléggé gyengén ért véget a nyár. Rá lehet fogni, hogy Texasban hurrikán tombolt, illetve hogy inkább a Maywather & McGregor meccsel foglalkozott mindenki. De ezekre sem lehet rákenni, hogy ilyen katasztrofális eredmények szülessenek. Mikor is volt utoljára, hogy elég volt 10 millió dollár az első hely megszerzéséhez?

Bár igaz, ami igaz, nem kerül olyan film a mozikba, ami felkeltette volna a közönség figyelmét. A Balerina (Leap) animáció sok országban bemutatkozott és igazán nagy visszhangot keltett. A forgalmazó leginkább a fiatal lányokat próbálta volna elérni, Carly Rae Jepsen dalával is erősítettek, mindhiába. Próbálkozott a Birth of the Dragon, amely a Blumhouse BH TILT neve alatt jött ki és még a WWE is beszállt a projektbe. A gyenge kritikák mellé elég gyér bevétel társult.

386 moziban volt látható a Terminator 2: Az ítélet napja 3D-s változata. 582.300 dollár folyt be, tehát nem mondható, hogy annyira megmozgatta volna a rajongókat.

Amerikai hétvégi bevételi lista:

  1. Sokkal több mint testőr – $10M / $39,6M
  2. Annabelle 2. – A teremtés – $7,3M / $215M
  3. Balerina – $5M / $63,2M
  4. Wind River – Gyilkos nyomon – $4,4M / $9,8M
  5. Logan Lucky – A tuti balhé – $4,3M / $16M
  6. Dunkirk – $3,9M / $412,1M
  7. Pókember: Hazatérés – $2,7M / $737M
  8. Birth of the Dragon – $2,5M / $2,5M
  9. Az Emoji-film – $2,3M / $144,1M
  10. Girls Trip – $2,2M / $120M

(Sötéttel a frissen bemutatott filmek vannak; első oszlop a hétvégi amerikai bevételt, második oszlop az összbevételt mutatja)

(Címlapkép forrása; Amerikai hétvégi bevételi lista ADATAI; Egyéb forrás: Filmdroid)

//milos//


Article Tags: