FILMEZZUNK.HU

Gengszterzsaruk (2018) – Kritika

3494

Gengszterzsaruk (2018) – Kritika

A Gengszterzsaruk annak a Christian Gudegastnak a debütálása rendezői székben, aki eddig forgatókönyvíróként tevékenykedett. Többek között a Túl mindenen, és a Támadás a Fehér ház ellen: London ostroma filmeknél vett részt a forgatókönyv írásban.

Gengszterzsaruk (2018) - Kritika

A film egy pénzszállító páncélautó kirablásával indul, ahol a rablás során megölik a pénzszállító cég alkalmazottait. A bűntény  felderítését a helyi rendőrosztag végzi, akikknek a módszerei a nyomozás során nem éppen az ilyenkor bevett szokásokon alapszik. Az egység vezetője az igazi gengszter kinézetű Nick (Gerard Butler) remekül hozza  az önfejű gengszterzsaru szerepét, akit most hagyott ott a felesége a gyerekeivel, és nem érdekli semmi, csak hogy kézre kerítse a bűnözőket.  A bűntény fő gyanúsítottja a nemrég szabadult Merrimen (Pablo Schreiber) és bandája.

A gengszterzsaruk és Merrimen bandája között a kapcsot Donnie (O’Shea Jackson Jr.) jelenti, akit Nick nemes egyszerűséggel elrabol, és nem éppen hivatalos módszerekkel bír szóra. Lassacskán kezd körvonalazódni, hogy Merrimen bandája egy sokkal nagyobb dobásra készül, mint az elején elkövetett pénzszállító autó rablás.

Gengszterzsaruk (2018) - Kritika

A filmben meg jelenik még egy FBI-os csapat akiknek a vezetője és Nick folyamatosan szívózik egymással, de ezen kívül nem sok szerepük van a rablás felderítésében.

A mellékszereplők közül  kiemelhető 50 Cent játéka, aki igen jól hozza filmben az igazi bűnöző karakterét, Merrimen társát.

A majdnem 2 és fél órás film érzésem szerint egy picit hosszúra sikerült, a végső nagy dobás elég lassan van felvezetve, a rendőrök és a rablók közötti nyomozás során is vannak felesleges jelenetek. Mindezek ellenére a film helyenként szórakoztató, látványos akciójelenetekkel tarkított alkotás lett igazi csattanóval a végére.

10 gengszterfilm, amit mindenképpen látnod kell

//Dan//

Gengszterzsaruk (2018) - Kritika A Gengszterzsaruk annak a Christian Gudegastnak a debütálása rendezői székben, aki eddig forgatókönyvíróként tevékenykedett. Többek között a Túl mindenen, és a Támadás a Fehér ház ellen: London ostroma filmeknél vett részt a forgatókönyv írásban. A film egy pénzszállító páncélautó kirablásával indul, ahol a rablás során megölik a pénzszállító cég alkalmazottait. A bűntény  felderítését a helyi rendőrosztag végzi, akikknek a módszerei a nyomozás során nem éppen az ilyenkor bevett szokásokon alapszik. Az egység vezetője az igazi gengszter kinézetű Nick (Gerard Butler) remekül hozza  az önfejű gengszterzsaru szerepét, akit most hagyott ott a felesége a gyerekeivel, és nem érdekli semmi, csak hogy kézre kerítse a bűnözőket.  A bűntény fő gyanúsítottja a nemrég szabadult Merrimen (Pablo Schreiber) és bandája. A gengszterzsaruk és Merrimen bandája között a kapcsot Donnie (O'Shea Jackson Jr.) jelenti, akit Nick nemes egyszerűséggel elrabol, és nem éppen hivatalos módszerekkel bír szóra. Lassacskán kezd körvonalazódni, hogy Merrimen bandája egy sokkal nagyobb dobásra készül, mint az elején elkövetett pénzszállító autó rablás. A filmben meg jelenik még egy FBI-os csapat akiknek a vezetője és Nick folyamatosan szívózik egymással, de ezen kívül nem sok szerepük van a rablás felderítésében. A mellékszereplők közül  kiemelhető 50 Cent játéka, aki igen jól hozza filmben az igazi bűnöző karakterét, Merrimen társát. A majdnem 2 és fél órás film érzésem szerint egy picit hosszúra sikerült, a végső nagy dobás elég lassan van felvezetve, a rendőrök és a rablók közötti nyomozás során is vannak felesleges jelenetek. Mindezek ellenére a film helyenként szórakoztató, látványos akciójelenetekkel tarkított alkotás lett igazi csattanóval a végére. http://www.filmezzunk.hu/2017/06/30/10-gengszterfilm-amit-mindenkeppen-latnod-kell/ //Dan//

Értékelés

Színészi alakítás - 85%
Tartalom - 75%
Akció - 70%
IMDB - 75%
Filmezzünk.hu - 70%

75%

User Rating: Be the first one !
75

Article Tags: · · · · · · · · ·