FILMEZZUNK.HU

Megvan, hogy mikor kerül mozikba a Bad Boys 3!

1963

Megvan, hogy mikor kerül mozikba a Bad Boys for Life

A Sony Pictures visszarakta a premiernaptárjába a következő Bad Boys filmet, írja a Puliwood. Hihetetlen, hogy miken ment keresztül a Bad Boys for Life projekt a megvalósulásig. Már 2010-ben (!) szó volt arról, hogy jön a Bad Boys 3, 2015-ben A szupercsapat íróját beszélték hozzá, 2016-ban kiderült, hogy mindkét főszereplő érdekelt a visszatérésben, szintén ebben az évben új címet és premierdátumot kapott a film, 2017-ben elcsúsztatták, ezután Joe Carnahan elhagyta a fedélzetet, majd a Sony Pictures a naptárjából is eltüntette a tervezetet (mindeközben pedig készült egy sorozatos spin-off).

Bad Boys II. - Már megint a rossz fiúk (Bad Boys II, 2003)

Már-már kilátástalannak tűnt a helyzet, azonban a rajongók idén végre fellélegezhettek, hiszen kiderült, hogy a dolgok újra beindultak: a kiadó tárgyalásokat folytatott két rendezővel, a forgatás már idén elkezdődhet, a forgatókönyv is kész, a két főszereplő is benne van. Most pedig az is kiderült, hogy mikorra várhatjuk a Bad Boys for Life-ot: a Sony 2020. január 17-én, Martin Luther King Jr. születésének hetén küldi mozikba.

A következő Bad Boys film tehát – ha minden jól megy, akkor – Chris Bremner (Bérhaverok) szkriptje alapján, Adil El Arbi és Bilall Fallah rendezésében, Jerry Bruckheimer produceri felügyeletével, Will Smith és Martin Lawrence főszereplésével jelenhet meg 2020. januárjában. Drukkolunk, hogy összejöjjön.

10 meglepő érdekesség a Bad Boys című filmről

(Forrás: Puliwood)


Article Tags: · · · · · · · ·