FILMEZZUNK.HU
Az utolsó Halloween-film visszatér a kezdetekhez

Új befejezést forgatnak a Halloweennek

1742

Új befejezést forgatnak a Halloweennek

A tesztvetítés után újraforgatják az új Halloween-film végét – értesült a mindig jól informált Bloody Disgusting portál. Hogy pontosan min változtatnak, az nem szivárgott ki. Egyes rajongói feltételezések szerint tulajdonképpen magát a befejezést forgatják, ugyanis az új film első változata állítólag úgy ért véget, hogy néhány kérdésre nem adott választ, és a közönség elégedetlen volt.

Az utolsó Halloween-film visszatér a kezdetekhez

Az viszont biztos, hogy szó szerint ütős film lesz az új Halloween (Hazai bemutató: 2018. október 25.). A Jamie Lee Curtis által alakított Laurie 40 éven át készült arra, hogy visszatér a maszkos rém a nagy késsel, ezért az idők során igazi harcos vált belőle. A mostani történetben az is erősen motiválja, hogy nemcsak magát, hanem a lányát és az unokáját is meg kell védenie. Egyébként nemcsak Curtis tér vissza, hanem az eredeti gyilkost alakító színész is, Nick Castle is. Ő egyébként inkább rendező és forgatókönyvíró, olyan sikereket jegyez, mint Az utolsó csillagharcos és a Menekülés New Yorkból.

TOP 30: A legjobb filmek 1980 és 1995 között

(UIP hírek)


Article Tags: · · ·