FILMEZZUNK.HU

Átejtve (2018) – Kritika

4771

Átejtve kritika

Hollywood a remake-ek, reebootok aranykorát éli. Nem kérdés. Ez jó-e nekünk, közönségnek, avagy nem, az más kérdés. Sok mindentől függ, de a tényeken nem változtat. Az Átejtve című alkotás az 1987-es Kurt Russel és Goldie Hawn főszereplésével, mára klasszikussá vált azonos címen futó, A vasmacska kölykei magyar címmel  került a mozikba. Jelenlegi változat rendezője Rob Greenberg, aki első sorban forgatókönyvíróként vált ismertté, és olyan filmeket jegyez, mint a Dumagép, Az üresfejű, ill. az Így jártam anyátokkal néhány epizódja.

Átejtve (2018) - Kritika

Az eredeti filmben ugye Kurt Russel játssza a csaló, szegény, négy gyermekes asztalost, aki beolvas a dúsgazdag nőnek a hajón (Goldie Hawn kitűnő  a szerepben) és aki amnéziát szenved, amit a férfi egyből kihasznál és azt hazudja, hogy ő a férje és van négy gyereke. Itt viszont csavartak picit a sztorin. Anna Faris által megformált Kate az, aki egy takarító cégnél való másodállásában felkerül Leonardo, (Eugenio Derbez) a dúsgazdag örökös jachtjára, és összetűzésbe kerül vele, ugyanis nem akarják kifizetni. A férfi, miközben igyekszik tovább folytatni a milliárdosok gondtalan életét és épp egy gyönyörű ismeretlen nővel készül ágyba bújni, óvszert keresve részegen kiesik a hajóból és az óceánba zuhan.

Kisodródik a partra, ahol abba a városba keveredik, ahol Kate is lakik három lányával. Utcán futkos egy szál köntösben, rendőr beviszi helyi kórházba, ahol amnéziát állapítanak meg nála. Kateünk a neten felismeri mexikói macsónkat, aki megalázta, és háromezer dolláros adósságba taszította, kirúgták másodállásából és épp a másik munkaadójának, egyben legjobb barátnőjének, Theresának (Eva Longoria) panaszkodik, akinek támad egy remek ötlete, hogyan álljon bosszút Leonardón úgy, hogy levegye a terhet róla, tudjon felkészülni a nővérvizsgájára, pénze, állása is megmaradjon. Kate félve, de belemegy a játékba.

v

Innentől kezdődnek az izgalmak. Hazugságok tömkelege, falazás, nekünk sok mókás szituáció és kacagás, Leonardonak a szegények való élete és problémái. Küzdelem, halálán lévő, de hirtelen felépülő milliárdos apuka, hamis, kapzsi nővér, szeretetre éhes három lány és a semmiből jött szerelem. Bonyodalmak hada, a végén egy már-már megszokott, tucat filmbe való, de mégis sorsszerű befejezéssel.

A történet és maga a film nem mutat túl sok újat, azt kell, hogy mondjam. Nincsenek benne nagy meglepetések, se kimagaslóan szórakoztató jelenetek. Egy jó kis romantikus vígjáték ez, minden hibáival és kellékeivel együtt.

Anna Faris ( A házinyuszi, Horrora akadva filmek, A számos pasas) számomra középszerű alakítást nyújtott. Úgy éreztem nem volt meg az összhang közte és a főszereplőt játszó Eugenio Derbez között. Hozta a megszokottat, a kötelezőt, de semmi több. Ellentétben a Leonardot alakító Eugenio Derbezzel, akit én a Hogyan legyél latin szerető című vígjátékból ismertem és kedveltem meg. Játszott ő mellékszerepeket az Űrvihar, ill. a Gazdátlanul Mexikóban is, de főszereplőként csak az utóbbi időben vált ismertté. A 2013-as Derült égből apuban is megmutatta, hogy tud drámai is lenni, annak ellenére, hogy első sorban komikus és itt se adta alább. Mintha rá írták volna a dús gazdag playboy szerepét, aki egy baleset következtében teljesen kicserélődik és szerető, szegény családapa válik belőle.

Átejtve (2018) - Kritika

Jó volt újra nagyvásznon látni Eva Longoriát, aki ugye a Született feleségek Gabrielle Solisával vált híressé. Most teljesen más karaktert kapott, de élt vele, és kihasználta. Szórakoztató mellékszerepével számomra emlékezetessé tette a filmet is.

Az Átejtve összességében egy középszerű, de érzelmes és humoros film, amitől épp azt kapjuk, amit várunk és amire befizetünk. Nem többet, nem kevesebbet.

Az Átejtve című film hivatalos adatlapja: https://www.mafab.hu/movies/overboard-292912.html

//Jordáki Gábor kritika//

11 kihagyhatatlan romantikus-vígjáték, nem csak nőknek

Átejtve kritika Hollywood a remake-ek, reebootok aranykorát éli. Nem kérdés. Ez jó-e nekünk, közönségnek, avagy nem, az más kérdés. Sok mindentől függ, de a tényeken nem változtat. Az Átejtve című alkotás az 1987-es Kurt Russel és Goldie Hawn főszereplésével, mára klasszikussá vált azonos címen futó, A vasmacska kölykei magyar címmel  került a mozikba. Jelenlegi változat rendezője Rob Greenberg, aki első sorban forgatókönyvíróként vált ismertté, és olyan filmeket jegyez, mint a Dumagép, Az üresfejű, ill. az Így jártam anyátokkal néhány epizódja. Az eredeti filmben ugye Kurt Russel játssza a csaló, szegény, négy gyermekes asztalost, aki beolvas a dúsgazdag nőnek a hajón (Goldie Hawn kitűnő  a szerepben) és aki amnéziát szenved, amit a férfi egyből kihasznál és azt hazudja, hogy ő a férje és van négy gyereke. Itt viszont csavartak picit a sztorin. Anna Faris által megformált Kate az, aki egy takarító cégnél való másodállásában felkerül Leonardo, (Eugenio Derbez) a dúsgazdag örökös jachtjára, és összetűzésbe kerül vele, ugyanis nem akarják kifizetni. A férfi, miközben igyekszik tovább folytatni a milliárdosok gondtalan életét és épp egy gyönyörű ismeretlen nővel készül ágyba bújni, óvszert keresve részegen kiesik a hajóból és az óceánba zuhan. Kisodródik a partra, ahol abba a városba keveredik, ahol Kate is lakik három lányával. Utcán futkos egy szál köntösben, rendőr beviszi helyi kórházba, ahol amnéziát állapítanak meg nála. Kateünk a neten felismeri mexikói macsónkat, aki megalázta, és háromezer dolláros adósságba taszította, kirúgták másodállásából és épp a másik munkaadójának, egyben legjobb barátnőjének, Theresának (Eva Longoria) panaszkodik, akinek támad egy remek ötlete, hogyan álljon bosszút Leonardón úgy, hogy levegye a terhet róla, tudjon felkészülni a nővérvizsgájára, pénze, állása is megmaradjon. Kate félve, de belemegy a játékba. Innentől kezdődnek az izgalmak. Hazugságok tömkelege, falazás, nekünk sok mókás szituáció és kacagás, Leonardonak a szegények való élete és problémái. Küzdelem, halálán lévő, de hirtelen felépülő milliárdos apuka, hamis, kapzsi nővér, szeretetre éhes három lány és a semmiből jött szerelem. Bonyodalmak hada, a végén egy már-már megszokott, tucat filmbe való, de mégis sorsszerű befejezéssel. A történet és maga a film nem mutat túl sok újat, azt kell, hogy mondjam. Nincsenek benne nagy meglepetések, se kimagaslóan szórakoztató jelenetek. Egy jó kis romantikus vígjáték ez, minden hibáival és kellékeivel együtt. Anna Faris ( A házinyuszi, Horrora akadva filmek, A számos pasas) számomra középszerű alakítást nyújtott. Úgy éreztem nem volt meg az összhang közte és a főszereplőt játszó Eugenio Derbez között. Hozta a megszokottat, a kötelezőt, de semmi több. Ellentétben a Leonardot alakító Eugenio Derbezzel, akit én a Hogyan legyél latin szerető című vígjátékból ismertem és kedveltem meg. Játszott ő mellékszerepeket az Űrvihar, ill. a Gazdátlanul Mexikóban is, de főszereplőként csak az utóbbi időben vált ismertté. A 2013-as Derült égből apuban is megmutatta, hogy tud drámai is lenni, annak ellenére, hogy első sorban komikus és itt se adta alább. Mintha rá írták volna a dús gazdag playboy szerepét, aki egy baleset következtében teljesen kicserélődik és szerető, szegény családapa válik belőle. Jó volt újra nagyvásznon látni Eva Longoriát, aki ugye a Született feleségek Gabrielle Solisával vált híressé. Most teljesen más karaktert kapott,…

Értékelés

Színészi alakítás - 70%
Tartalom - 60%
Zene - 90%
Rotten Tomatoes - 28%
IMDB - 55%

61%

User Rating: Be the first one !
61

Article Tags: · · · · · · · · · · · ·