Denzel Washington nem kegyelmez a Védelmező 2 új előzetesében

2733

A védelmező 2 (The Equalizer 2, 2018) – Előzetes

Denzel Washington újra mészárlást rendez a Védelmező 2-ben! Kőkemény akciófilmre számíthatunk Denzel Washingtontól. Megérkezett a Védelmező 2 új trailere. Négy éve mutatták be a A védelmezőt, mely a semmiből az év egyik legnagyobb meglepetésfilmje lett, írja a mafab.hu. A Denzel Washington, főszereplésével, mindössze 50 millióból forgatott akciófilm közel 200 milliót kaszált világszerte, a nézők zabálták, és a kritikusok sem voltak túl szigorúak a filmmel kapcsolatban.

A védelmező 2 (The Equalizer 2, 2018) - Előzetes

Bár a második részt viszonylag korán bejelentette a stúdió a bevételeket látva, az eredetileg tavaly őszre tervezett premiert közel egy évvel elhalasztották, azonban végre elérhető közelségbe került a bemutató. Az 1985-ös, azonos című televíziós szérián alapuló film második részének rendezői székét ismét Antoine Fuqua foglalhatta el, míg a főbb szerepekben olyan színészeket láthatunk, mint Denzel WashingtonMelissa LeoBill PullmanPedro PascalRichard PachecoJonathan Scarfe és Shawn Contois.

Ami a történetet illeti, a hivatalos szinopszis nem túl bőbeszédű, így csak annyi biztos, hogy Robert McCall ismét az önkéntes igazságosztó szerepében indul harcba, de vajon meddig megy el, ha a közeli hozzátartozója is érintett az ügyben? A védelmező 2 augusztustól a hazai mozikban.

8 film, amit minden férfinak látni kell

(Forrás: mafab.hu)


Article Tags: · · · · · · · · ·

Comments are closed.

Filmezzünk!

Filmezzünk!

Nox App Player Download