A védelmező 2. (2018) – Kritika

1508

A védelmező 2. – Kritika

Ha exkommandós-ügynök lennék, csakis úgy élnék, mint ez a Mccall, akit Denzel Washington alakít igen kiválóan. Amúgy is kedvelik (kedveljük) ezt a Washingtont, lehetetlen nem rokonszenvesnek találni, pedig jobbára a szerepeiből ismerjük, nincsenek celeb-balhéi. Ez sem egy feketepont mondjuk. Személyes kedvencemmé még tengerésztiszt „korában” lett, mikor az öregróka (vén tengeri medve) Gene Hackmannal főképp érvekkel küzd a moralitás és a józanság elveinek ügyében. Aztán az Éli könyvében is hatásos volt, a Könyv oltalmazása kimondottan hiteles a filmben általa.

Denzel Washington folytatásfilmje, A védelmező 2

Ez a kicsit maradi, nem evilági – aki azért ügyel a kondijára – karakter köszönt vissza számomra most A védelmező 2.-ben. Megnéztem ezek után a Védelmező első részét is. Kellően jól árnyalt már ott a személyiségrajz, de nem kötelező az első rész ismerete. A folytatás önmagában is érthető, ám vannak olyan képi utalások, melyeket az első rész alapoz. Ott például szóba kerül a jeggyűrű  kérdése, amire a második rész reflektál pár hosszabb beállításban.

Apropó beállítások: ez olyan dumálós akciófilm. Hosszasak a mellékszereplőkkel történő csevegésekkel, melyek mind jók, az ábrázolt karaktert ismerjük meg jobban így.

Le kell szögeznünk: nem a Transformers, Vin Diesel és Marvel filmek rajongói fogják mindezt élvezni. Hanem akik többre tartják a látványnál az igényes párbeszédeket, a finom arcjátékok és éppen észlelhető gesztusok láttán meg tudnak indulni. Valamint nem hiányolják, hogy a szükségszerű kaszabolós jelenetek rövidek és tárgyszerűek.

A védelmező 2. (2018) – Kritika

A főhős például stopperen méri rövid küzdelmeinek időtartamát-egyfajta állapotfelmérés gyanánt, s az mindig kevesebb fél percnél… Ehhez képest a végső nagy leszámolás hosszadalmasabb kissé. Mármint a végig tapintható lényegesebb üzenetekhez képest. Igaz ez a harc is mélyebb értelmű, nem véletlenül játszódik az őrült nagy vihar miatt kiürített kisvárosban, egy klasszikus western (Délidő) mintájára. Az itt hurrikán miatt üres, amott a gyávaság miatt elbújt polgárokat rejtő házak között az erkölcsi igazságot magányosan birtokló hős  klasszikus példázat, ami lehetne roppant közhelyes is. De A védelmező 2. című filmben a főszereplő gondosan építgetett jellemrajza miatt nem az.

A fináléig e téren számos apró örömben van részünk. Jó ideje zsáner a nyugdíjas napjaiból kényszerűség miatt reaktiválódó ex-gyilkológép figurája, Schwarzenegger, Stalonne, Liam Neeson játszott hasonlókat, mindegyik többször is.

Ami nekem azoknál hiányzott, itt pazar: a békés életmód, a megállapodás hétköznapi vágóképei, megfelelő részletezettséggel. Hogyan legyünk életek megszüntetőjéből megnyugvást kereső kisemberek. Miért is eszköze (terápiája) ennek például az egyszemélyes étkészlet gondos elmosogatása, a precíz cipőkrémezés, a pontos munkába járás, a lakás rendben tartása. Van némi Monk-os beütés ebben (a rendmániás nyomozóra utalok) de itt – még – nem kényszerbetegség tüneteit látjuk.

A védelmező 2. (2018) – Kritika

Igazán fontos e jellemrajzban két dolog: az állandó könyvolvasás, valami mélyebb érték kutatása miatt. És az emberi környezet ápolása, gondozása. Az első részben Mccall barkácsáruházi alkalmazott, most Uber sofőrként keresi a kenyerét, ami pár kisemberi sorsot meg drámát hoz el hozzá. És ebben kapunk választ a címre. A kis sztorik hősei a nyugdíjas ügynök szemében gondoskodásra szoruló lakótársak, akiknek elesettségeit ő képes adott esetben „kiegyenlíteni”, (az eredeti cím: The Equalizer).

Nem mindig és nem azonnal.  Nem köpenyes szuperhősként. Időnként pár jó mondattal vagy a dugipénzét kiadagolva. Máskor a kapcsolatait és az ügynök múltból megmaradt kütyüismeretét mozgósítva.

De aki rátámad (ez többször megesik) azt azért lerendezi pár másodperc alatt. Érezzük, inkább mosogatna és törölgetne megint. Vagy az Eltűnt idő nyomábant olvasná kényelmes bőrfoteljében. És ez nem ciki: egyfajta Elisyum a számára.

//Pálfy Gyula kritika//

Denzel Washington 15 legjobb filmje

A védelmező 2. – Kritika Ha exkommandós-ügynök lennék, csakis úgy élnék, mint ez a Mccall, akit Denzel Washington alakít igen kiválóan. Amúgy is kedvelik (kedveljük) ezt a Washingtont, lehetetlen nem rokonszenvesnek találni, pedig jobbára a szerepeiből ismerjük, nincsenek celeb-balhéi. Ez sem egy feketepont mondjuk. Személyes kedvencemmé még tengerésztiszt „korában” lett, mikor az öregróka (vén tengeri medve) Gene Hackmannal főképp érvekkel küzd a moralitás és a józanság elveinek ügyében. Aztán az Éli könyvében is hatásos volt, a Könyv oltalmazása kimondottan hiteles a filmben általa. Ez a kicsit maradi, nem evilági - aki azért ügyel a kondijára - karakter köszönt vissza számomra most A védelmező 2.-ben. Megnéztem ezek után a Védelmező első részét is. Kellően jól árnyalt már ott a személyiségrajz, de nem kötelező az első rész ismerete. A folytatás önmagában is érthető, ám vannak olyan képi utalások, melyeket az első rész alapoz. Ott például szóba kerül a jeggyűrű  kérdése, amire a második rész reflektál pár hosszabb beállításban. Apropó beállítások: ez olyan dumálós akciófilm. Hosszasak a mellékszereplőkkel történő csevegésekkel, melyek mind jók, az ábrázolt karaktert ismerjük meg jobban így. Le kell szögeznünk: nem a Transformers, Vin Diesel és Marvel filmek rajongói fogják mindezt élvezni. Hanem akik többre tartják a látványnál az igényes párbeszédeket, a finom arcjátékok és éppen észlelhető gesztusok láttán meg tudnak indulni. Valamint nem hiányolják, hogy a szükségszerű kaszabolós jelenetek rövidek és tárgyszerűek. A főhős például stopperen méri rövid küzdelmeinek időtartamát-egyfajta állapotfelmérés gyanánt, s az mindig kevesebb fél percnél… Ehhez képest a végső nagy leszámolás hosszadalmasabb kissé. Mármint a végig tapintható lényegesebb üzenetekhez képest. Igaz ez a harc is mélyebb értelmű, nem véletlenül játszódik az őrült nagy vihar miatt kiürített kisvárosban, egy klasszikus western (Délidő) mintájára. Az itt hurrikán miatt üres, amott a gyávaság miatt elbújt polgárokat rejtő házak között az erkölcsi igazságot magányosan birtokló hős  klasszikus példázat, ami lehetne roppant közhelyes is. De A védelmező 2. című filmben a főszereplő gondosan építgetett jellemrajza miatt nem az. A fináléig e téren számos apró örömben van részünk. Jó ideje zsáner a nyugdíjas napjaiból kényszerűség miatt reaktiválódó ex-gyilkológép figurája, Schwarzenegger, Stalonne, Liam Neeson játszott hasonlókat, mindegyik többször is. Ami nekem azoknál hiányzott, itt pazar: a békés életmód, a megállapodás hétköznapi vágóképei, megfelelő részletezettséggel. Hogyan legyünk életek megszüntetőjéből megnyugvást kereső kisemberek. Miért is eszköze (terápiája) ennek például az egyszemélyes étkészlet gondos elmosogatása, a precíz cipőkrémezés, a pontos munkába járás, a lakás rendben tartása. Van némi Monk-os beütés ebben (a rendmániás nyomozóra utalok) de itt – még – nem kényszerbetegség tüneteit látjuk. Igazán fontos e jellemrajzban két dolog: az állandó könyvolvasás, valami mélyebb érték kutatása miatt. És az emberi környezet ápolása, gondozása. Az első részben Mccall barkácsáruházi alkalmazott, most Uber sofőrként keresi a kenyerét, ami pár kisemberi sorsot meg drámát hoz el hozzá. És ebben kapunk választ a címre. A kis sztorik hősei a nyugdíjas ügynök szemében gondoskodásra szoruló lakótársak, akiknek elesettségeit ő képes adott esetben „kiegyenlíteni”, (az eredeti cím: The Equalizer). Nem mindig és nem azonnal.  Nem köpenyes szuperhősként. Időnként pár jó mondattal vagy a dugipénzét kiadagolva. Máskor a kapcsolatait és az ügynök múltból…

Értékelés

Színészi alakítás - 95%
Akció - 90%
Tartalom - 85%
Dráma - 85%
IMDB - 71%

85%

User Rating: Be the first one !
85

Article Tags: · · · · · · · · ·

Comments are closed.

Filmezzünk!

Filmezzünk!

Nox App Player Download