Stan és Pan (Stan & Ollie, 2019) - Előzetes

Befutott a Stan és Pan életéről szóló mozi legújabb előzetese

1069

Stan és Pan (Stan & Ollie, 2019) – Előzetes

A Stan & Ollie a némafilm ikonikus párosának 1953-as londoni turnéját dolgozza föl, amikor a duó már túl volt a fénykorán. Oliver Hardy szerepében John C. Reilly, Stan Laurel szerepében Steve Coogan domborít. Az új kedvcsináló hangulatos, keserédes, szóval pont olyan, amilyennek vártuk. 

A film némiképp meglepő módon 1953-ban fog játszódni, abban az évben, amikor a két barát az utolsó turnékörútjára indult. A hangosfilm térnyerése miatt háttérbe szorult Laurel és Hardy aláír majd egy nagy-britanniai színházi turnéra, amellyel azonban hiába is aratnak hatalmas sikereket, érzik, hogy ez már rég nem az igazi. Ráadásul a cselekmény évében a kissé már megkeseredett, de egymást még mindig rendszerint megnevettető duó közül Pan (azaz Hardy) egészsége is megromlik, amely később az őt a pályája befejezésére késztető 1954-es szívinfarktusához vezet majd. Ezzel együtt a nagy páros a nehézségek és a nézeteltéréseik ellenére is sikeres tudott maradni még az utolsó turnéján is.

Philomena forgatókönyvéért szintén Oscarra jelölt Jeff Pope szkriptje alapján Jon S. Baird (Mocsok, Bakelit) rendezésében közeleg a Stan & Ollie, amely január 11-én fog debütálni a brit mozikban.

John C. Reilly – 7 meglepő érdekesség szülinapos színészről

(Forrás: 24.hu)


Article Tags: · · · · · · · · · ·

Comments are closed.

Filmezzünk!

Filmezzünk!

Nox App Player Download