FILMEZZUNK.HU

Tom Holland elspoilerezte a Bosszúállók: Végjátékot

2355

Tom Holland elspoilerezte a Bosszúállók: Végjátékot

Ha spoilerezni kell, Tom Hollandra lehet számítani. A Pókember: Hazatérés fiatal és lelkes színésze ugyanis minden egyes interjúban kikotyog valamit, amit nem kéne – de hát hogyan lehetne rá haragudni, amikor olyan sok és bonyolult történetszálat kéne egyszerre megjegyezni, írja a mafab.hu.

Tom Holland érdekességek

A színész ugyan hónapokkal ezelőtt nyilatkozott túlságosan nyíltan Benedict Cumberbatch társaságában, most vált érdekessé az, amit akkor mondott. A színésztől ugyanis azt kérdezték, hogy kinek voltak a legnehezebb sorai a filmben, és Holland egyértelműen rávágta, hogy Dr. Strange-nek, mert nagyon sok bonyolult dolgot kellett mondania a kvantumvalóságról.

Aha – csak hogy Dr. Strange egy árva szót nem beszél erről a Bosszúállók: Végtelen háborúban, tehát kizárásos alapon majd a Bosszúállók: Végjátékban lesz ennek jelentősége. A A Hangya-filmekből megismert valóságszintről még nem tudunk túl sokat, legfeljebb annyit, hogy benne lehet ragadni, illetve hogy vissza lehet onnan térni, de egyebet még nem. De a jelek szerint fontos lesz majd a Thanos elleni csatában, különben miért beszélne róla Dr. Strange – és főleg ilyen sokat.

De ha már a spoilerek:  Michael Douglast sem kell félteni, mert ő annak idején annyit árult el még pluszban a kvantumtérről, hogy egyszer majd nagyon fontos része lesz a Marvel filmes univerzumának. És feltételezhetően nem arra gondolt, hogy majd 10 év múlva, hanem belátható időn belül. Ez pedig szintén arra mutat, hogy Tom Holland valami nagyon fontosat kotyogott ki.

A színész egyébként megígérte a stúdiónak, hogy nem lesz többet ilyen pletykás, és már jó régóta tartja is a száját, de ami késik, nem múlik: sok szereplő van még abban a filmben, aki véletlenül elárulhat valamit.

Tom Holland – 7 meglepő érdekesség a Marvel új üdvöskéjéről

(Forrás: mafab.hu)


Article Tags: · · · ·