FILMEZZUNK.HU
John Boyega érdekességek

10 érdekesség, amit nem gondoltál volna John Boyega-ról

5201

John Boyega érdekességek

John Boyega brit színész, akinek pályafutása a Becoming Human című sorozattal vette kezdetét még 2011-ben, azóta pedig több alkotásban is volt szerencsénk látni. 2015-ben a Star Wars – Az ébredő Erő című filmben kapott szerepet, amely után világhírnévre tett szert és még több produkcióban kapott komoly karaktert. Születésnapja alkalmából ezúttal róla gyűjtöttünk össze néhány érdekességet, amit valószínűleg még nem hallottál.

Imperial Dreams (2017) - Előzetes

1) John Boyega 1992. március 17-én született Peckhamben, Londonban nigériai bevándorlók gyermekeként. Szülei, Abigail és Samson, nigériai származásúak.

2) Boyega apja, aki lelkész, azt szerette volna, ha fia nyomdokaiba lép, és Boyega minden nap templomba járt családjával.

John Boyega érdekességek

3) Öt évesen már iskolai színdarabokban játszott. Első szerepe egy leopárd volt. Érdeklődése a színjátszás iránt pedig egyre elmélyült a Westminster City School falai között. Tagja volt az iskola színjátszó körének, melynek köszönhetően a neves Peckham színpadán is megcsillogtathatta tehetségét.

4) Rutinja később a Sotuh Thames College-on és a nemzeti színház deszkáink is nagy előnyt jelentett a számára. Felvételt nyert a Greenwich University-re, azonban amikor filmes karrierje beindult, otthagyta az iskolát, hogy minden idejét a színészetnek szentelhesse.

John Boyega érdekességek

Oldalak: 1 2 3


Article Tags: · · · · · · · · ·