FILMEZZUNK.HU
Hiába a cenzúra, az Unplanned a vártnál kétszer jobban teljesít a mozikban

A cenzúra ellenére is hasít az életpárti sikerfilm

1291

Hiába a cenzúra, az Unplanned a vártnál kétszer jobban teljesít a mozikban

Az Unplanned című, életpárti film kétszer annyi bevételt termelt a nyitóhétvégéjén, mint amennyit reméltek a készítők, írja az s4c.news. Még úgy is, hogy az egyik legnagyobb közösségi médium felületein a marketingjük jócskán vissza lett vágva. Az Abby Johnson – abortuszklinikai dolgozóból lett életpárti aktivista – életét feldolgozó film 6,1 millió amerikai dollárt hozott a nyitóhétvégéjén, amely így a Pure Flix stúdió harmadik legjobban indító filmje lett az Isten nem halott 1. és 2. után.

Hiába a cenzúra, az Unplanned a vártnál kétszer jobban teljesít a mozikban

A stúdió vezetője, Michael Scott a vasárnapi nyilatkozatában elmondta, nagyon örülnek a film sikerének.

“Az, hogy Abby Johnson történetét a nagyközönség elé tárjuk, és erre ilyen nagy számban kíváncsiak a nézők, azt jelenti, hogy mennyire fontos az abortusz témáját az emberek elé vinni. Azt reméljük, hogy mindkét oldal képviselői megnézik majd a filmet, és párbeszédbe kezdenek” – fogalmazott.

A film készítői azt remélik, hogy az Unplanned lehet az a film, amely segíthet igazán megérinteni az emberek szívét és formálni a gondolkodásukat az élet valódi értékéről. A Deadline Hollywood “figyelemre méltónak” ítélte a filmet.

Az Unplanned sikere még nagyobb, ha abból indulunk ki, hogy a közösségi média felületein milyen problémákban ütközött. A Twitteren a film fiókját felfüggesztették, az indoklás szerint azért, mert össze volt kötve egy másik, a Twitter szabályait sértő fiókkal.

Később, a felhasználók tömeges felháborodását követően visszaállították a fiókot, írja a The Christian Post.

“Akár egy vezetői döntés volt, akár egy reakció a Twitterhez beérkező pro-life ellenző panaszokra, mindkét indok elfogadhatatlan” – nyilatkozta Chuck Konzelman, a film társírója és társrendezője.

Az incidenst követően más problémák is felütötték fejüket, amikor a filmstúdió munkatársai azt vették észre, hogy a Twitteren a követőik száma drasztikusan lecsökkent.

Az @UnplannedMovie felhasználói fiókja követőinek száma 170 ezerről 25.5 ezerre esett az elmúlt egy órában. Mi folyik itt @jack @Twitter?”– tette fel a kérdést az életpárti aktivista, Lila Rose vasárnap este a Twitter-vezérnek, Jack Dorseynak.

Köszönjük mindenkinek, aki észrevette, hogy a Twitter leszedte őt a követőink közül. Úgy néz ki, most már minden a régi – majdnem elértük a 200 ezret!” – írták később a film csatornáján.

A 14 legjobb keresztény film

(Forrás: s4c.news)


Article Tags: ·