FILMEZZUNK.HU
Így debütálhat Deadpool a Marvelnél

Így debütálhat Deadpool a Marvelnél

1458

Így debütálhat Deadpool a Marvelnél

A Marvel Studiosnak állítólag három ötlete is van arra, hogyan mutatkozzon be a nagyszájú zsoldos a Marvel Filmes Univerzumban. Az egyik kifejezetten meglepő, írja a Puliwood. Többek között Kevin Feige és a Disney elnöke is megerősítette már, hogy nincs ok az aggodalomra, Deadpool a Fox felvásárlása ellenére nincs veszélyben náluk, továbbra is komolyan számolnak vele. Azt azonban még senki sem említette meg, hogy Ryan Reynolds karaktere miként fog debütálni az MFU-ban, elvégre a Bosszúállók közül eléggé kilógna szabados, negyedik falat lebontó stílusával.

Így debütálhat Deadpool a Marvelnél

Az MCU Cosmic viszont most egy olyan pletykát hozott, amely alapján már lehet elképzelésünk Deadpool bemutatkozásáról az Marvel Filmes Univerzumban. A meg nem erősített információk szerint kedvenc zsoldosunkat három lehetséges módon tervezni behozni a Marvel Studios: az első, hogy saját filmet kap, a második, hogy saját Disney+ sorozatot kap, a harmadik – most kapaszkodjatok meg -, hogy a Pókember: Idegenben folytatásában, azaz a harmadik Tom Holland-féle Pókember filmben vendégszerepelne. Noha a honlap rámutat, hogy csak pletykáról van szó, korábban jöttek már be füleseik, például a The Eternalst illetően, így akár beigazolódhat ez is.

Deadpool és Pókember összeeresztése nem lenne példa nélküli, hiszen a képregényekben voltak közös kalandjaik, amik hatalmas népszerűségnek örvendenek a rajongók körében, vagyis nem lenne ördögtől való gondolat a vásznon is összeereszteni őket valahogy. Ti örülnétek neki?

Mindenkit behálóz a Pókember 2 új kedvcsinálója

(Forrás: Puliwood)


Article Tags: · · · ·