FILMEZZUNK.HU
Az új Sötét Zsaruk-film is nagyot hasalt a mozikban

Az új Sötét Zsaruk-film is nagyot hasalt a mozikban

1965

Hétvégi bevételi lista, USA – 2019. június 14-16.

A Tessa Thompson és Chris Hemsworth nevével fémjelzett Men In Black-film az eredeti alcíméhez (International) híven világszinten sokkal jobban teljesített, mint a hazai mozikban. A 102 milliós összbevételének 73%-a külföldről érkezett, az amerikai nézőket pedig eléggé hidegen hagyta a film, ugyanis csak 28,5 millió dollárt tudott összeszedni a hazai mozikban. Ennél is látványosabb a Sötét Főnix bukása, ami a 200 milliós gyártási költsége ellenére a második hetében már csak egyszámjegyű összeget tudott összekaparni.

A cuki animált állatoknak továbbra sem lehet ellenállni, így A kis kedvencek titkos élete 2. (ami múlt héten a Sötét Főnixet is beelőzte) továbbra is dobogós, a harmadik helyet pedig az Aladdin foglalja el, ami sorra előzi be a nála később debütáló blockbustereket. Nemzetközi szinten már átlépte a 700 millió dollárt is, úgyhogy egy darabig még ne számítsunk arra, hogy a Disney leáll az élőszereplős remake-ekkel.

A Taron Egerton főszereplésével készült Rocketman is szépen tartja magát, persze nem a Bohém rapszódia elképesztő bevételeihez képest. Ilyen szempontból amúgy sem lenne jogos összehasonlítani a két alkotást, hiszen az Elton Johnról szóló film R-kategóriás besorolást kapott, így a mozinézők jelentős hányada eleve nem ülhet be rá. Az új Shaftban három generáció fog össze, de még ez sem volt elég egy erős nyitányhoz. Talán jobb is, hogy külföldön a Netflix forgalmazza Samuel L. Jackson akciófilmjét.

Mindy Kaling Late Night-jában Emma Thompson egy talkshow házigazdát alakít, aki egy új író felvételével próbál javítani az imidzsén, és bár a vígjátékot rekordösszegért vette meg az Amazon a Sundance Filmfesztiválon, a széles megjelenés ellenére is csak bő 5 millió dollárt tudott összeszedni. A héten debütált Jim Jarmusch zombifilmje, a The Don’t Die, de csak limitált számú moziban, úgyhogy részben ennek tudható be, hogy a sztárgárdával készült alkotás csak 2,4 millió dollárt hozott a hétvégén. A Bosszúállók: Végjáték pedig lecsúszott a toplistáról (világszinten 5,6 millió dollárt hozott) és bár már csak bő negyvenmillió dollárnyi távolságra van minden idők legtöbb bevételét hozó filmjétől, elég valószínűtlennek tűnik, hogy legyőzi az Avatart.

Amerikai hétvégi bevételi lista:

  1. Men in Black – Sötét zsaruk a Föld körül – $28,5M / $102,2M
  2. A kis kedvencek titkos élete 2. – $23,8M / $154,5M
  3. Aladdin – $16,7M / $724,8M
  4. Sötét Főnix – $9M / $204,3M
  5. Rocketman – $8,8M / $133,1M
  6. Shaft – $8,3M / $40M
  7. Godzilla II. – A szörnyek királya – $8,1M / $339,5M
  8. John Wick – 3. felvonás: Parabellum – $6,1M / $276,1M
  9. Late Night – $5,1M / $5,9M
  10. Mami – $3,6M / $51,8M

(Sötéttel a frissen bemutatott filmek vannak; első oszlop a hétvégi amerikai bevételt, második oszlop az összbevételt mutatja)

10 inspiráló film, amelyet igaz történetek ihlettek

(Forrás: hu.ign.com)


Article Tags: · · · · · · ·