Pompon klub (2019) – Kritika

818

Pompon klub (2019) – Kritika

Pár éve feltették a kérdést Robert DeNironak, hogy egy ilyen komoly múlttal rendelkező színész, mint ő, miért vállal évente több olyan filmet is, melyek többsége inkább méltó egy DVD megjelenésre, mintsem moziba kerüléshez. Tegnap a Pompon klub nézése közben pedig ugyanez a kérdés bennem is megfogalmazódott Diane Keatont látva, hogy egy olyan Oscar-díjas színésznő, mint Ő, miért vállal mostanság ennyi, a vígjátékok közt is B kategóriásnak számító filmet?! Bár ő legalább nem éves szinten több produkcióval rombolja nimbuszát. Pedig megannyi klasszikus film van már mögötte, A keresztapa, Elvált nők klubja, Annie Hall stb. csak, hogy párat említsünk…

Pompon klub (2019) - Kritika

Magyar sajátosság, hogy ha van egy viszonylag elfogadható, közepesnél jobb (6,1-es) közönségkritikát kapott film, melynek valamilyen szinten a története add némi párhuzamot a főszereplő következő filmjével, akkor annak csinálunk egy franchise elnevezést. Így jött a 2018-as Könyvklub után az idei Keaton mozi címeként a Pompon klub. Talán abban bíztak a forgalmazók, hogy ha az bejött a nézőknek, akkor nagyobb bizalommal lesznek az új alkotás irányában is. (Anno a ’90-es években Pauly Shore filmjeire volt ez jellemző, hogy a Kőbunkó után minden filmjében benne kellett legyen a Kő elnevezés: Kő egy csapat, Kaszakő, Kő egy igazság stb. – hiába éljük a retrót ezerrel)

A Pompon klub egy igazi nyugdíjas film, mely leginkább az idősebb korosztálynak fog vidámabb perceket okozni, a fiatalabb generáció max. erősebb mosolyra görbíti a száját.

Van persze üzenete, mondanivalója is a filmnek, amit szintén az idősebb korosztálynak címezhetünk. Az pedig az, hogy hiába gyújtunk meg évről évre több gyertyát (kivéve, ha számgyertya) a tortánkon, az csak egy szám. Az számít mi van belül. Ne foglalkozzunk a korral, éljük meg az élet minden percét boldogan, legyenek álmaink és azokról az álmokról se mondjunk le, melyeket lehet már veszni hagytunk idővel. Soha, semmi sem késő! Minden fejben dől el, csak a testünk öregszik, de a szívünk, lelkünk örökre fiatal marad, ha mi belül úgy döntünk.

Pompon klub (2019) - Kritika

Talán a film üzenete, talán a nagyszerű szereplőgárda, de a 10 millió dolláros büdzséből készült produkció amerikai nyitóhétvégéje közel 13,5 millió dollárral kezdett még májusban. Ami végülis nem rossz számadat egy ilyen filmtől. A mozit az a Zara Hayes írta, aki eddig főként dokumentarista filmeket rendezett. Innen is jött az ötlet, hogy egy 70-es éveiken túl járó pompom csapat történetét alapul véve megalkossa első moziját.

A 91 perces angol-amerikai vígjáték főszerepét a már említett Diane Keaton játssza, mint Martha. A rákban szenvedő, magányosan élő, egykori tanárnő, úgy dönt felszámolja eddigi new york-i életét és beköltözik egy vidéki, csinos kis zöldövezeti nyugdíjas otthonba. Ott új barátokra tesz szert, új élményekkel gazdagszik, majd egyszer csak úgy dönt, hogy bepótolja élete egyik legnagyobb, kimaradó álmát, létrehoz egy saját Pompom klubot. Bár elég bizarrnak tűnik elsőre az ötlet, hogy 60 pluszos nagymamák cheerleadernek álljanak, hamar társakra lel hozzá. Keaton mellett olyan kiválóságok kaptak még szerepet, mint Jacki Weaver (A partiállat, A nyughatatlan özvegyek), Celia Weston (A kezdő, A halott túlélő), Rhea Perlman (Taxi sorozat) vagy épp Bruce McGill (Sebhelyek, Időzsaru).

Pompon klub (2019) - Kritika

Sajnos bármennyire is próbáljuk szeretni és pozitívan nézni ezt a filmet tényleg nem lett több, mint egy nyugdíjas matiné. Idős nagymamák önfeledt mókázása másfél órán keresztül. Két szóval jellemezhetjük: aranyos film. Találunk benne szívmelengető poénokat, melyek leginkább az idősödő színészek játékának és helyzetkomikumaiknak köszönhető.

De némi érzelmi lökéshullámot leszámítva szépen elcsordogál a film az elejétől a végéig.

Diane Keaton most is hozza a szokásos színészi erényeit, korát meghazudtoló rugalmassággal, alázattal viszi végig a szerepet, ahogyan a többi szereplő is, de valahogy hiányzik az a plusz amitől ez a film maradandóbbat alkothatott volna. Nyugdíjasoknak ajánlott lehet, a már említett üzenet és a színészi gárda miatt, a fiatalabb közönség pedig inkább keressen más filmet, mert nekik nem lesz annyira szórakoztató.

//Dörgő Dániel//

8 dolog, amit biztosan nem gondoltál volna Diane Keaton-ról

Pompon klub (2019) - Kritika Pár éve feltették a kérdést Robert DeNironak, hogy egy ilyen komoly múlttal rendelkező színész, mint ő, miért vállal évente több olyan filmet is, melyek többsége inkább méltó egy DVD megjelenésre, mintsem moziba kerüléshez. Tegnap a Pompon klub nézése közben pedig ugyanez a kérdés bennem is megfogalmazódott Diane Keatont látva, hogy egy olyan Oscar-díjas színésznő, mint Ő, miért vállal mostanság ennyi, a vígjátékok közt is B kategóriásnak számító filmet?! Bár ő legalább nem éves szinten több produkcióval rombolja nimbuszát. Pedig megannyi klasszikus film van már mögötte, A keresztapa, Elvált nők klubja, Annie Hall stb. csak, hogy párat említsünk... Magyar sajátosság, hogy ha van egy viszonylag elfogadható, közepesnél jobb (6,1-es) közönségkritikát kapott film, melynek valamilyen szinten a története add némi párhuzamot a főszereplő következő filmjével, akkor annak csinálunk egy franchise elnevezést. Így jött a 2018-as Könyvklub után az idei Keaton mozi címeként a Pompon klub. Talán abban bíztak a forgalmazók, hogy ha az bejött a nézőknek, akkor nagyobb bizalommal lesznek az új alkotás irányában is. (Anno a ’90-es években Pauly Shore filmjeire volt ez jellemző, hogy a Kőbunkó után minden filmjében benne kellett legyen a Kő elnevezés: Kő egy csapat, Kaszakő, Kő egy igazság stb. – hiába éljük a retrót ezerrel) A Pompon klub egy igazi nyugdíjas film, mely leginkább az idősebb korosztálynak fog vidámabb perceket okozni, a fiatalabb generáció max. erősebb mosolyra görbíti a száját. Van persze üzenete, mondanivalója is a filmnek, amit szintén az idősebb korosztálynak címezhetünk. Az pedig az, hogy hiába gyújtunk meg évről évre több gyertyát (kivéve, ha számgyertya) a tortánkon, az csak egy szám. Az számít mi van belül. Ne foglalkozzunk a korral, éljük meg az élet minden percét boldogan, legyenek álmaink és azokról az álmokról se mondjunk le, melyeket lehet már veszni hagytunk idővel. Soha, semmi sem késő! Minden fejben dől el, csak a testünk öregszik, de a szívünk, lelkünk örökre fiatal marad, ha mi belül úgy döntünk. Talán a film üzenete, talán a nagyszerű szereplőgárda, de a 10 millió dolláros büdzséből készült produkció amerikai nyitóhétvégéje közel 13,5 millió dollárral kezdett még májusban. Ami végülis nem rossz számadat egy ilyen filmtől. A mozit az a Zara Hayes írta, aki eddig főként dokumentarista filmeket rendezett. Innen is jött az ötlet, hogy egy 70-es éveiken túl járó pompom csapat történetét alapul véve megalkossa első moziját. A 91 perces angol-amerikai vígjáték főszerepét a már említett Diane Keaton játssza, mint Martha. A rákban szenvedő, magányosan élő, egykori tanárnő, úgy dönt felszámolja eddigi new york-i életét és beköltözik egy vidéki, csinos kis zöldövezeti nyugdíjas otthonba. Ott új barátokra tesz szert, új élményekkel gazdagszik, majd egyszer csak úgy dönt, hogy bepótolja élete egyik legnagyobb, kimaradó álmát, létrehoz egy saját Pompom klubot. Bár elég bizarrnak tűnik elsőre az ötlet, hogy 60 pluszos nagymamák cheerleadernek álljanak, hamar társakra lel hozzá. Keaton mellett olyan kiválóságok kaptak még szerepet, mint Jacki Weaver (A partiállat, A nyughatatlan özvegyek), Celia Weston (A kezdő, A halott túlélő), Rhea Perlman (Taxi sorozat) vagy épp Bruce McGill (Sebhelyek, Időzsaru). Sajnos bármennyire is próbáljuk szeretni és pozitívan…

Értékelés

Színészi alakítás - 75%
Tartalom - 45%
Humor - 55%
Zene - 50%
IMDB - 54%
Rottentomatoes - 35%

52%

User Rating: Be the first one !
52

Article Tags: · · · · · · · · · ·

Comments are closed.

Filmezzünk!

Filmezzünk!

Nox App Player Download