FILMEZZUNK.HU
Pókember: Idegenben (2019) - Előzetes

Jön a Pókember 3, és már az is megvan, hogy mikor!

6468

Jön a Pókember 3

Már ez év nyarán elkezdődnek a Pókember 3 munkálatai, amely valószínűleg a lehető legjobb hír az MCU rajongóknak. Az Idegenben sikere után, amely jelenleg a Sony legmagasabb bevételét termelő produkciója, kérdéses, mit tud majd hozni a Pókember 3.

Tom Holland érdekességek

Annyi bizonyos, hogy Peter Parker számára ezúttal még sötétebb napokat tartogat a cselekmény, hiszen korábban maga Mysterio leplezte le Pókember valódi identitását, várhatóan azonban Parkernek nem kell majd egyedül megküzdenie ezzel a teherrel. A Pókember 3 sorsa a tavalyi évben igencsak megkérdőjelezhető volt, hiszen a Marvel és a Sony is egy időre felálltak a tárgyalóasztaltól, végül azonban magának Tom Hollandnak sikerült újra összeboronálnia a két stúdiót.

A fiatal színész persze így sem unatkozhat, azon túlmenően, hogy már most be van táblázva a jövőre nézve számos Marvel szereppel, jelenleg is a Cherry utómunkálatain dolgozik a Végjáték rendezőivel, Anthony és Joe Russoval közösen, így nagy valószínűséggel az idei vakációzás kimarad Hollandnál. Ha minden ebben az ütemben halad legalábbis, úgy a Pókember 3 már 2021 júliusában mozikba kerülhet, arra pedig, hogy bármilyen csúszás is legyen a produkciónál, nem igazán van esély.

7 meglepő érdekesség, amit talán még nem tudtál Tom Holland-ról

(Forrás: mafab.hu)


Article Tags: · · · ·