FILMEZZUNK.HU
Újra egyesülnek a Szellemirtók

Újra egyesülnek a Szellemirtók

2358

Újra egyesülnek a Szellemirtók

A Szellemirtókat (eredeti cím: Ghostbusters) 1984-ben  mutatták be. A forgatókönyvet Dan Aykroyd és Harold Ramis írta. A főszerepben Bill Murray, Dan Aykroyd és Harold Ramis szerepeltek, mint három parapszichológiával foglalkozó tudós, akik New Yorkban egy szellemfogó vállalkozást indítottak.  Eleinte csak kisebb sikereket értek el, ám amikor kiderült, hogy az egyik felhőkarcoló a spirituális aktivitás gyújtópontja, mely az ókori isten, Gozer megidézéséhez szükséges, az egész világ sorsa múlt rajtuk. Magyarországon az első szinkront 1989. július 13-án mutatták be a mozikban és két szinkronos változat is készült belőle. 1984-es premierje után a Szellemirtók hatalmas siker lett, mind a nézők, mind a kritika pozitívan fogadta.

Szellemirtók (Ghostbusters, 2020) 

A “Ghostmashers” főhősei térben, időben, és dimenzióban utazó hősök lettek volna, akik szellemekkel küzdenek, de a rendező Reitman szerint ez túl költséges lett volna. Javaslatai alapján áttervezték a forgatókönyvet, melyben John Belushi, Eddie Murphy, és John Candy szerepeltek volna. Belushi azonban időközben meghalt, s így a másik két színész sem vállalta a szerepet. Aztán jött a Szellemirtók 2. 1989-ben, főszereplői: Bill Murray, Dan Aykroyd, Sigourney Weaver, Harold Ramis és Rick Moranis főszereplésével. Majd 27 évvel később, 2016-ban jött a Szellemírtók remake, ami kicsit másabb volt, mint az előző részek és érdekessége volt, hogy pasik helyett csajok vették át a főszerepet, mint Kristen Wiig, Melissa McCarthy, Kate McKinnon, Leslie Jones és Chris Hemsworth. Most pedig úgy tűnik, hogy az eredeti Szellemirtók több színésze újra egyesülhet.

Josh Gad nem egyszer ismert filmek színészeit évekkel később összehozta egy különleges videóban ha csak rövid ideg is, hogy tiszteletüket tegyék a nagyközönség felé. Most a Szellemirtókra esett Josh választása. Eredetileg június 8-án debütált volna a Reunited Apart című műsor legújabb epizódjában a Szellemirtók, amiben hőseink újra találkoznak egy kaland erejéig. A járvány miatt sajnos csúszás van a bemutatót illetően, így pontos dátumot nem tudunk, de az biztos, hogy hamarosan láthatjuk.

Szerző: MéziMcFly

15 ikonikus forgatási helyszín a világ minden tájáról


Article Tags: · · · · · · · · · · ·