FILMEZZUNK.HU
Megérkezett hazánkba a franciák nagy filmje, A láthatatlanok, aminek előzetesét is megnézhetitek

Megérkezett hazánkba a franciák nagy filmje, A láthatatlanok, aminek előzetesét is megnézhetitek

1329

Megérkezett hazánkba a franciák nagy filmje, A láthatatlanok

A franciák tudnak valamit. Julien Petit filmje berobbant a francia mozikba, ugyanis pár hét alatt másfél milliónál is többet vásároltak rá jegyet, ami világsikernek számít. A láthatatlanok Claire Lajeunie regényének adaptációja alapján készült. A filmet Julien írta és rendezte. Most pedig hazánkba is eljutott A láthatatlanok című film.

A történet szerint négy mindenre elszánt szociális munkás nőknek fenntartott hajléktalanszállót vezet. Állandó vendégeiket fürdővel és meleg étellel várják, valamint mindent elkövetnek, hogy segítsék az emberi méltóság megőrzését és a társadalomba való visszailleszkedést. Amikor az emberi tényezőt teljesen figyelmen kívül hagyó bürokraták ellehetetlenítik őket,hősiesen szövetkeznek, hogy a szabályokat áthágva segítsenek pártfogoltjaikon. Úgy döntenek, saját szakállukra tovább üzemeltetik a helyet, éjszaka menedéket nyújtanak, nappal pedig azon fáradoznak, hogy kiépítsék vendégeiknek a megfelelő szociális hálót. Magánakciójuk azonban nem maradhat örökre titokban.

A francia film kemény témája ellenére Julien Petit törekedett rá, hogy reményteli megközelítéssel dolgozza fel a hajléktalanság témakörét. A minél hitelesebb bemutatás miatt a rendező 1 éven át számos hajléktalan nővel beszélgetett Franciaország-szerte, hogy a lehető legőszintébben be tudja mutatni ezt a nem mindennapi történetet. A láthatatlanok azért olyan csodálatos történet, mert profi színészek mellett jórészt hajléktalanok alakítják önmagukat, amire eddig nem igazán volt példa a filmek világában. A láthatatlanok egy igazi gyöngyszem, mivel a rendező igencsak sajátos módját választotta a rendezésnek, ugyanis arra kérte a színészeket, hogy ne ragaszkodjanak a forgatókönyvhöz, hanem improvizáljanak, így a történet jórészt nem volt előre megírva. Érdekesség, hogy a film alapjául szolgáló könyvet maga a szerző, Claire Lajeunie ajánlotta a rendező figyelmébe, aki mindössze 2 óra alatt olvasta el a könyvet, és már akkor tudta, ebből film lesz. Így hát azonnal felvette producerével a kapcsolatot, aki hetek alatt megszerezte a megfilmesítési jogokat. Az egyik főszereplő Audrey Lamy elmondta:

“Épp az első jelenet előtt Louis-Julien azt mondta, hogy nem akarja megtartani a dialógusokat. Azt hittem, hallucinálok, különösen azért, mivel csodásan voltak megírva. A rendező célja az volt ezzel, hogy teljesen lecsupaszítsa a szereplőit és még őszintébb játékra sarkallja őket.”

A film a Pau Nemzetközi Filmfesztiválon elnyerte a fesztivál közönségdíját, így nem meglepő, hogy A láthatatlanok a kritikusok és a nézők körében is egyaránt sikeres lett és nagy sikert aratott. 16 hétig volt a franciaországi mozik műsorán, mely idő alatt több, mint 1,3 millióan váltottak rá jegyet.

Szerző: MéziMcFly

A 12 legjobb francia film, amit vétek lenne kihagyni


Article Tags: · · · · · · · · ·