John Wick 3. - Filmkritika (John Wick 3. - Parabellum) 2019

Keanu Reeves visszatér, mint John Wick!

796

Keanu Reeves visszatér, mint John Wick!

Keanu Reeves új virágkorát éli, és ez nagyrészt a John Wick trilógiának köszönhető. A színész a visszavonult, de bosszúra szomjas egykori bérgyilkos karakterével újra a legkeresettebb hollywoodi sztárok közé került. És bár sokan a 2019-e harmadik résztől várta, hogy pontot tegyen a történet végére, ehelyett épp ennek ellenkezőjét tette. A John Wick: 3. felvonás – Parabellum végén hősünk elég súlyos sérüléseket szenvedett mind fizikai, mint lelki értelemben, ugyanis azok árulták el, akikben nagyjából egyedüliként megbízott. Éppen ezért nem meglepő, hogy úgy zárult az utolsó jelenet, hogy ellenük is bosszút esküdött.

Berendelték a John Wick 4. és 5. részét is!

A három film hatalmas sikere láttán senki sem lepődött meg, amikor a Lionsgate stúdió bejelentette, hogy készül a negyedik rész. A John Wick: 4. felvonás forgatására az eredeti tervek szerint tavaly került volna sor, és idén tavasszal már a mozikba is került volna a film (egy napon Keanu Reeves másik nagyon várt folytatásfilmjével, a Mátrix 4-gyel. Ám a koronavírus mint oly sok más filmes projektet, ezt is visszavonulásra kényszerítette, így a forgatás gyakorlatilag még el sem kezdődött.

A John Wick: 4. felvonás jelen állás szerint 2022 márciusában kerülhet a mozikba, de ehhez az kell, hogy idén mindenképpen sort kerítsenek a forgatásra.

Erről beszélt a trilógia egyik legfontosabb mellékszereplőjét alakító Ian McShane is. A színész azt mondta, hogy szilveszterkor köszöntötték egymást Keanu Reevesszel, akivel úgy köszöntek el egymástól, hogy idén biztosan találkoznak majd a John Wick: 4. felvonás forgatásán. A Lionsgate egyébként semmit sem bízna a véletlenre, ezért a hírek szerint nem is csak a negyedik rész forgatására kerítene sort idén, de rögtön egy füst alatt az ötödik részt is elkészítenék. Bár ebből még semmi sincs kőbe vésve, mi megelőlegeznénk nekik a bizalmat.

Keanu Reeves 10 legjobb filmje, amit kár lenne kihagyni

(Via mafab.hu)


Article Tags: · ·

Comments are closed.

Filmezzünk!

Filmezzünk!

Nox App Player Download