FILMEZZUNK.HU
BRÉKING: Jim Carrey lehet a Deadpool 3 főgonosza

Jim Carrey lehet a Deadpool 3 egyik főgonosza!

3180

Jim Carrey lehet a Deadpool 3 egyik főgonosza!

Kétségtelen, hogy a rajongók imádták a színészt Dr. Robotniként a közelmúltban mozikba került Sonic, a sündisznó 2. részében és bár egyelőre kérdéses, hogy a Sonic kap-e még egy folytatást, van itt valami azonban, amely még ennél is izgalmasabb.

BRÉKING: Jim Carrey lehet a Deadpool 3 főgonosza

Úgy tűnik ugyanis, hogy Carrey jó eséllyel akár még a Deadpool 3 főgonoszaként is felbukkanhat az MCU-ban, számolt be minderről a belsős információkkal rendelkező Daniel Richtman. A pletyka szerint a színész komoly tárgyalásokat folytatott a stúdióval, ám egyelőre kérdéses, kit is alakítana a projektben. Fontos persze leszögezni, hogy a hírt egyelőre sem a színész, sem pedig a Marvel nem erősítette meg, illetve egy további szempontot is érdemes kiemelni arra vonatkozóan, hogy a pletyka mennyire is állhat jelenleg stabil lábakon.

Évekkel korábban ugyanis Carrey a közösségi médiában írt arról, hogy kissé megbánta a Ha/Ver 2-ben vállalt szerepét, mivel a filmet túlságosan erőszakosnak találta, így az is kérdés, hogy egy Deadpool film mennyire is feküdne a számára.

Sírunk a nevetéstől! Így néznének ki a Marvel szuperhősei nőként

(Via mafab.hu)


Article Tags: · · ·