Állatok drámai élete | Kritika: Gunda (2020)

Állatok drámai élete | Kritika: Gunda (2020)

450

Kritika: Gunda (2020)

Érdekes, bár rég nem példa nélküli kísérlet olyanokról filmet készíteni, akik előbb vagy utóbb, de mind a tányérjainkban végzik. Az állatmese ősi toposz, felsorolni nincs hely a nagy klasszikusokat, a lényeg mindenesetre az, hogy a disznók, rókák, hollók, hangyák, tücskök és bogarak társas viszonyai igazából rólunk, emberekről szólnak. Bizony minket minősítenek ezekben az ólakban és odúkban zajló morális történetek.

Állatok drámai élete | Kritika: Gunda (2020)

Nos, az „élőszereplős” állatos film nem mindig ilyen. Legalább is a nagyszerű Vándormadarak és a tényleg drámai Pingvinek vándorlása óta az állat immár saját jogán főszereplő. Családban él és identitása van. Ellát szülői szerepeket, átél fájdalmas érzelmi sebeket. Nem itt és nem most tennénk fel ez ügyben mélyen szántó filozófiai és humán-antropológiai kérdéseket, hogy miként alakult ez így, mit tükröz társadalmunk értékrendjének –  inkább már bulldózer, mint leheletfinom – átalakulásában mindez. Bár ennek is megvan a helye és ideje.

Természetfilm ez vagy szimbolikus üzenet? Vádirat a túlságosan nagy ökológiai lábnyom, a húsevés kárai és ezekhez hasonlók jegyében – avagy egyedi példázat a veszteség fájdalmáról? „Ebből is egy kicsi, abból is egy kicsi”-idézzük Kabos Gyulát a Hippolyt a lakájból.

Állatok drámai élete | Kritika: Gunda (2020)

Címszereplőnk nemrég malacokat hozott a világra, ez egyértelmű a film hosszú nyitójelenetéből. Őket terelgeti szépen, a meleg csatakos szalmacsomók családi fészket alkotnak. Különböző kameraállásokból látjuk a világgal most ismerkedő apró jószágokat, majd Gunda és kicsinyei útra kelnek a tanya (Állatfarm?) felfedezésére. Közben másfajta állatok is szereplővé válnak. A kerítést átlépő tyúk elkóborlását (kisebb vándorútját) metaforaként is nézhetjük: tán a kitörési vágyról van itten szó; a szebbre-jobbra vágyás ősi szándékáról.

A „simabőrű” – az ember – viszont több, mint egy óra után tűnik csak fel. Akkor sincs benne köszönet.

Nagy gumikerekei vannak, hangja dízelmotor, karja ormótlan vasvilla, azon tolja a szalmát az állatok elé. Majd egy nagy konténert helyez az ól, az eleddig idillikus családi lakhely ajtaja elé. Persze csapda az, ármánynak szörnyű eszköze. Sivítást hallunk a konténerből, majd újra felbőg a motorzaj, s a jelenet végén a címszereplőnket látjuk szomorúan egyedül téblábolva: elszakították tőle süldőkorba került malacait. Ezek a magány és fájdalomteli képek valóban megindítóak, (nem gúnyolódunk). Tényleg nem kell ökoterroristának lenni, ahhoz, hogy átéljünk némi empátiát. Az anyaállat még mindig szoptatni kész, de éltető teje nem jut el immár senkihez…

Állatok drámai élete | Kritika: Gunda (2020)

Gunda, az anyakoca megfosztottsága végül is nem lesz koncepciós vádirat, harsogó kiáltvány az „aljas húsevők” ellen, mindössze egy teremtett lény (feltételezhető) érzelmi életének tükre. De ahogy a dolgok menetét nézzük, bárhonnét előpattanhat egy copfos zöld-ideológus, aki kampányt alapoz és pénzt kalapoz a Gunda képsorait felhasználva. Csak nehogy az legyen a vége, mint a 12 majomban…

//Pálfy Gyula kritikája//

A 15 legjobb posztapokaliptikus film, amit látnod kell

Kritika: Gunda (2020) Érdekes, bár rég nem példa nélküli kísérlet olyanokról filmet készíteni, akik előbb vagy utóbb, de mind a tányérjainkban végzik. Az állatmese ősi toposz, felsorolni nincs hely a nagy klasszikusokat, a lényeg mindenesetre az, hogy a disznók, rókák, hollók, hangyák, tücskök és bogarak társas viszonyai igazából rólunk, emberekről szólnak. Bizony minket minősítenek ezekben az ólakban és odúkban zajló morális történetek. Nos, az „élőszereplős” állatos film nem mindig ilyen. Legalább is a nagyszerű Vándormadarak és a tényleg drámai Pingvinek vándorlása óta az állat immár saját jogán főszereplő. Családban él és identitása van. Ellát szülői szerepeket, átél fájdalmas érzelmi sebeket. Nem itt és nem most tennénk fel ez ügyben mélyen szántó filozófiai és humán-antropológiai kérdéseket, hogy miként alakult ez így, mit tükröz társadalmunk értékrendjének -  inkább már bulldózer, mint leheletfinom - átalakulásában mindez. Bár ennek is megvan a helye és ideje. Természetfilm ez vagy szimbolikus üzenet? Vádirat a túlságosan nagy ökológiai lábnyom, a húsevés kárai és ezekhez hasonlók jegyében – avagy egyedi példázat a veszteség fájdalmáról? „Ebből is egy kicsi, abból is egy kicsi”-idézzük Kabos Gyulát a Hippolyt a lakájból. Címszereplőnk nemrég malacokat hozott a világra, ez egyértelmű a film hosszú nyitójelenetéből. Őket terelgeti szépen, a meleg csatakos szalmacsomók családi fészket alkotnak. Különböző kameraállásokból látjuk a világgal most ismerkedő apró jószágokat, majd Gunda és kicsinyei útra kelnek a tanya (Állatfarm?) felfedezésére. Közben másfajta állatok is szereplővé válnak. A kerítést átlépő tyúk elkóborlását (kisebb vándorútját) metaforaként is nézhetjük: tán a kitörési vágyról van itten szó; a szebbre-jobbra vágyás ősi szándékáról. A „simabőrű” - az ember - viszont több, mint egy óra után tűnik csak fel. Akkor sincs benne köszönet. Nagy gumikerekei vannak, hangja dízelmotor, karja ormótlan vasvilla, azon tolja a szalmát az állatok elé. Majd egy nagy konténert helyez az ól, az eleddig idillikus családi lakhely ajtaja elé. Persze csapda az, ármánynak szörnyű eszköze. Sivítást hallunk a konténerből, majd újra felbőg a motorzaj, s a jelenet végén a címszereplőnket látjuk szomorúan egyedül téblábolva: elszakították tőle süldőkorba került malacait. Ezek a magány és fájdalomteli képek valóban megindítóak, (nem gúnyolódunk). Tényleg nem kell ökoterroristának lenni, ahhoz, hogy átéljünk némi empátiát. Az anyaállat még mindig szoptatni kész, de éltető teje nem jut el immár senkihez… Gunda, az anyakoca megfosztottsága végül is nem lesz koncepciós vádirat, harsogó kiáltvány az „aljas húsevők” ellen, mindössze egy teremtett lény (feltételezhető) érzelmi életének tükre. De ahogy a dolgok menetét nézzük, bárhonnét előpattanhat egy copfos zöld-ideológus, aki kampányt alapoz és pénzt kalapoz a Gunda képsorait felhasználva. Csak nehogy az legyen a vége, mint a 12 majomban… //Pálfy Gyula kritikája// https://www.filmezzunk.hu/2020/12/14/15-legjobb-posztapokaliptikus-film/

Értékelés

Látványvilág - 80%
Tartalom - 40%
Dráma - 50%
IMDB - 74%
RottenTomatoes - 97%

68%

User Rating: Be the first one !
68

Article Tags: · ·

Comments are closed.

Filmezzünk!

Filmezzünk!

Nox App Player Download